Tegnap, azaz pénteken, február 28-án reggel dolgozni indultam. A reggel, az indulás teljesen a megszokott rutin szerint ment: kiállok a garázsból, elindulok, feltalálok az autópályára, megyek a rendelő felé kb. 100km/h sebességgel, egy idő után bedugul az autópálya...... Kb. eddig tartott a megszokott történet..... Itt következett volna az, h amikor látom, h előttem lassítanak, akkor én is lassítok stb...... DE - és itt következik egy hatalmas DE...... ahogyan a pedálra tettem a lábam, a pedál hirtelen továbblendült a megszokott fogópontnál, egészen a padlóig - és a kocsi sebessége mindettől semmivel sem csökkent............ Ott pedáloztam a levegőben, miközben a kocsi vészesen közelített a többi kocsihoz......... Felfoghatatlan ijedség és értetlen kétségbeesés fogott el hirtelen - ahogyan azt gondolom el tudjátok képzelni.... Foggggggggggggalmam sem volt, h mi fog ezután történni..... Ebben a pillanatban kigyulladt a féklámpa..... Két konkrét mentőöv volt ebben a lehetetlen kapálózásban: az egyik, h ha egyedül megyek, akkor szeretek kicsit hamarabb, a nagyon nagy forgalom előtt elindulni - ezen a reggelen is így történt, viszonylag még haladt az autópálya és ebben a kínos esetben minden katasztrófa nélkül át tudtam húzni a kocsit a mellettem lévő sávba, ahol még volt tiszta kifutópálya. A másik pedig az, hogy pár napja, amikor ismét sok friss hó hullott le és az utak reggel még nem voltak eltakarítva, Tama elmondta nekem, h ilyen esetben a motorféket kell használni és meg is mutatta, h az hogyan működik. Tényleg minden hála Istennek mindezért és a még sokkal de sokkal többért is.... ez a motorfékes dolog hirtelen bevillant, és meg is tudtam csinálni, így sikerül lelassítani a kocsit annyira, h nem lett SEMMI DE SEMMMI baj, baleset, koccanás, SEMMMMMMMMMMMMMMMMI!!!!! Ahogyan írtam, még korán volt, és kellő követési távolságokkal, nagyon körültekintően, alacsony sebességgel és motorfékkel el tudtam jutni a rendelőbe!!!!!!!!!!!! Isten hihetetlen, megőrző kegyelmének köszönhetően tehát nem szállt el tegnap kis lelkem a fékkel együtt az autópályán 100km/h-val......
Mindez azonban engem nagyon kikészített...... amikor beértem a rendelőbe még csak két amerikai kolléganő volt bent.... én mindössze annyira voltam képes, h bementem, leültem az első adandó székre, meredtem magam elé és remegtem........ kb. egy órát ültem ott így........ közben pedig az a két kolléga kérdezgette, h mi van, de én nem nagyon válaszolgattam....... próbáltak meggyőzni, h hívjam fel Tamát, legalább Vele beszéljek, mert így fogggggalmuk sincs arról, h mi van....... egy óra után próbáltam hívni Tamát, de még nem tudtam elérni..... Kb. ekkor ért be a Doktor, Ő tudott már velem kicsit beszélgetni, nyugtatgatott, könnyes szemmel ölelgetett és Ő is azt mondta, h hívjam fel Tamát. Ekkor már sikerült is elérnem Őt....... Tama azonnal bejött busszal a rendelőbe (értsd kb. 2 óra alatt lehet ezt az utat így megtenni). A rendelőből felhívta Pista bácsit, a szerelőt, elmondta, h mi volt, Pista bácsi pedig mondta, h rögtön vihetjük Hozzá a kocsit...... mondta, h öntsük fel a fékolaj tartályt teljesen - bár úgyis el fog folyni, mert valószínűleg az egyik fékcső ment ki, de azért csináljuk így, és Tama vezesse át a kocsit, ne én. Azt gondoltam, h OK, de én is megyek Tamával..... Tama ott a parkolóban kipróbálta kicsit a kocsit, h lássa mizu, majd nagyon határozottan és szigorúan rám parancsolt, h én nem ülhetek most be mellé ebbe a kocsiba és elindult egyedül......... én teljesen elszomorodva ott álltam a rendelőben, nem akartam és bírtam belegondolni abba, h most Tama elindult azzal a kocsival............ a kollégák nem nagyon tudtak velem mit kezdeni, azonban a doktor felesége, az Office Manager (aki szigorú, de egyébként nagyon szeret minket), rám parancsolt, h milyen telefonokat intézzek el azonnal, úgyhogy azt meg kellett csinálnom - és mire befejeztem, már jött is a hír, h Tama épségben megérkezett Pistabához...... :)
Hétvégére ott kellett hagynunk a kocsit, valószínűleg jövő hét elejére lesz meg. Úgy tűnik, tényleg az egyik fékcső ment ki.......
Tehát...... tényleg nagyon szépen köszönjük, h Isten így megőrzött mindkettőnket.... Nagyon nem volt egyértelmű, h ebből a helyzetből így, minden baj nélkül kerülünk majd ki..... Tehát, elsősorban és főképpen hála!!!! Mindennek ellenére azonban nekem még mindig remeg a gyomrom, éjjel, amikor becsuktam a szemem, mindig azt láttam magam előtt, ahogy megyek az autópályán és a kocsi szabadon gurul fék nélkül az előttem álló kocsik felé..... Tama is megzuhant kicsit.... állandóan mondogatja, h nagyon szeret. ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése