2014. április 13., vasárnap

Esküvő - zsidó módra

Esküvő - a sátor alatt
Két "új" magyar diák úgy gondolta, hogy minden, egyébként nem feltétlenül kedvező helyi körülmény ellenére, a házasság igájába hajtja a fejét.... :) A fiú, Lajos nyár végén érkezett Buffalo-ba, barátnője, Szilvi csak januárban tudott csatlakozni Hozzá. Szilvi családjának vannak zsidó gyökerei, az esküvőre is egy itteni zsidó templomban került sor péntek délután. Jóllehet nem egy ortodox közösségről van szó, de azért minden fő elem jelen volt: fiúknak kippát kellett viselni, az esküvő elején a menyasszony legalább 7-szer körbejárta a vőlegényt, a szertartás felváltva ment angolul és héberül, volt pohárra taposás... Az eskető rabbi - az a fiatal szőkés-vöröses srác - helyenként viccelődött, de egyébként meg néha úgy tűnt, hogy már nagyon unja az egészet.... Mindenesetre az látszott, hogy a hely elég felkapott, sorra zajlanak benne az esküvők.....
Esküvő - székes táncolás
A szertartás végén volt egy kis szeretetvendégség, ami kb. úgy került összerakásra, h minden vendég vitt vmit. :) A szeretetvendégség keretén belül került sor a székfelemelős táncra és a körtáncra (erről egy rövid videót is megnézhettek). Az egésznek a hangulata nagyon kedves és családias volt - annak ellenére, hogy szülők nem voltak jelen.... Szilvinek van egy nagynénije és egy nagybácsija Clevelend-ben - Ők voltak A család, egyébként pedig a násznépet főleg mi, itteni magyar diákok alkottuk. :) Azért ez furcsa érzés............ valahogy azért valamilyen szinten tényleg kis családdá válunk itt - összeköt minket a közös küzdés-szívás-honvágy.... stb...... Néha a katonaság jut eszembe erről az egészről....
Ma Virágvasárnap van. Délelőtt elmentünk abba az amerikai templomba, ahol múlt héten is voltunk. Erről a templomról kb. 1,5 évvel ezelőtt értesültünk Lídiától (az a néni, aki a magyar templomba is jár, akinek tavaly meghalt a férje, aki levágta egyszer a hajam). Ő nagyon régóta tagja ennek az amerikai gyülekezetnek. Lídián keresztül ismertük meg
Esküvő - tortavágás
Tama is jelen volt.... :)))))
Györgyöt és Katit, akik szintén ebbe a gyülekezetbe járnak. György magyar, most már 60 éve Amerikában él. Kati, a felesége magyar sváb, aki kifogástalanul beszél magyarul, németül és angolul. Amikor ebbe a templomba megyünk, mindig találkozunk, beszélgetünk Velük. Annak idején Lídia úgy kerül ki Amerikába, hogy Kálmán bácsi (Ő már akkor itt lakott) feleséget keresett magának. Lídia meg úgy gondolta, kijön feleségnek, mert már annyit imádkozott férjért. Kálmán bácsi nem volt templomba járós fajta, de tudta, h feleségének lesznek ilyen igényei... Kálmán bácsi ismerte már akkor Györgyöt és Katit, és tudta, h komoly keresztyén emberek.
Amikor Lídia megérkezett Amerikába, Nekik mutatta be Őt először, és megkérte Györgyéket, h Lídia hitbeli útját segítség - és azóta Ők együtt járnak templomba, és hét közben is többször összejönnek imádkozni. Kati olyan igazi lelki anyukája Lídiának. :)) Egyébként még olyan emberek vannak ebben a gyülekezetben........... pl. Ferenc, aki Újpestről való és többször megfordult - ezelőtt 60 évvel - a mi kis Újpesti Gyülekezetünkben!!!!!!!!!!! :)))))))) Háááááááááát..... ez most egy kis háttértörténet volt........ ;))) Ma Györgyék meghívtak minket istentisztelet után ebédelni. György már korábban puhatolódzott Tamától, h én mit szeretek..... így végül egy olasz étteremben kötöttünk ki, az Olive Garden-ben. :)) Nagyon kellemes, kedves ebédet tölthettünk együtt, sokat beszélgettünk. György egyébként asztalos, aktívan részt vett a templom építésében - és persze Tamával ebéd alatt a Petőfi utcai házikó födémjéről beszélgettek.... ;)
Vasárnapi ebéd Györggyel, Katival
és Lídiával 
Délután elmentünk a magyar templomba is..... itt kicsit lázadós most a hangulat..... de reméljük, megoldódnak majd a feszültségek..... Ma az egyik csendes öreg néni annyit mondott nekem, h szerinte minden beszélgetés helyett csak szeretetért kéne imádkozni..... :) Egyébként végtelenül aranyosak és kedvesek Ők is mindnyájan!!!! :) Ma eljött Margit néni is, és nem akart szóba állni Tamával amiatt a múltkori elkóricált levél miatt.......... de végül megenyhült....... ;)
Ééééééééééééés képzeljétek!!!!!!!!!!!!!!! :)))))))))))) Most van az itteni adóbevallás ideje....... mi, külföldiként, nem tehetjük meg ezt online, ahogy egyébként a helyieknek lehet, hanem el kellett
mennünk egy irodába, ahol megcsinálják nekünk.......... mivel a helyiek online bonyolítják ezt, az irodában többnyire olyan nagyon egyszerű emberek voltak, akiknek nincs sehol sem internet hozzáférésük...... És maga az iroda is kb. erre a kategóriára volt felkészülve........ foggggggalmuk sem volt, h mihez kezdjenek velünk..... aztán telefonon behívtak egy kisfőnök-szerű, tájékozottabb hölgyet, aki már képben volt, és meg is tudta csinálni a bevallásunkat!!!!! :))))))) Éééééésssss képzeljétek!!!!!!!!!!! Itt folyamatosan levonnak tőlünk a rendelői munkából olyan adókat, amiket nekünk nem kellene fizetnünk - és ezt most mind visszakapjuk!!!!!!!! :)))) Az egész mexicoi út összköltségének 1,5-szerese simán visszajött!!!!!!!!!!! Ez azért durva, nem??????? Úgy örültünk neki!!!!! :))))
Tama ezen a héten ismét járt abban a házban, amiről nyáron írtam, hogy egy gyűjtögetésben szenvedett magyar bácsi hagyatéka...... Azért.... sajnálom kicsit Laci bácsiékat, akik örökölték a "szemetet" - átláthatatlanul és elrendezhetetlenül zsúfolásig van az a nem kicsi házikó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése