|
Egyik kliens magyar nagymamája |
Most először is szeretném kihangsúlyozni az egyik mindennapi (fejtörést okozó) alaphelyzetünket, ami lehet, h így a blogon annyira nem megy át az óceán túloldalára, de attól a mi életünknek határozottan része: egy kocsival bonyolítjuk az életünket. Ez - tényleg nagyon nagyon nagy hálát adva ezért is - nem olyan megoldhatatlan amiatt, h egy helyen dolgozunk, mindkettőnk iskolájához közel. :) De azért, amikor egyikünk kiteszi a másikunkat reggel valahol a semmi közepén, és a másikunknak kocsi helyett csak a remény marad, h majd este össze lesz szedve, azért szoktunk egymás között viccelődni azzal az utolsó kívánsággal, h "légyszi, majd ne felejts itt!".... Na, ehhez a helyzethez kapcsolódik pár emlékezetes élményünk....... Pl. én egyszer a rendelőből hazajöttem anélkül, h Tamát összeszedtem volna az iskolából....... Múlt héten pedig az történt, h Tama írt nekem kora délután egy levelet (Ő aznap iskolában volt én pedig a rendelőben dolgoztam), amiben azt kérte, h majd ne felejtsem ott...... DE!!!!!!!!!!! aznap Nála volt a kocsi.............. Amint tudtam, írtam Neki, h figyelmeztessem erre.... ;) úgy tűnt, h nem nagyon nézegette a leveleit, mert már másfél órával elmúlt az az idő, amikor értem szokott jönni, és még nyoma sem volt sehol....... persze az egyetlen telefonunk éppen nálam volt........... már mindenki hazament a rendelőből, én meg ott maradtam napköziben....... Végül már nem tudtam, h mit csináljak, így kikerestem Tama sulijának a portás-telefonszámát, felhívtam a biztonsági őrt és megkértem, h szedje össze Tamát valahonnan az épületből, és mondja meg Neki, h Nála van ma a kocsi.............. így végül egy idő után sikerült együtt hazajutnunk. ;)
|
Jim és a borászat |
Bocsi..... mostanában sokat mesélek a rendelőről...... de tényleg olyan szórakoztató........... Tegnap pl. az történt, h a számítógépet nem szerető idős kolléganőnk véletlenül valahogy péntek délután annnnnnyira szerencsétlenül nyomott félre pár gombot a telefonon, h egész hétfőn a rendelő három vonala közül az egyik átirányítódott az egyik beteg telefonjára................ elég sok hívást kapott hétfőn.................. a beteg nem igazán értette, h mi van, és nem is telefonált be a rendelőbe, h megkérdezze....... a dolog úgy derült ki, h az egyik kollégánk, aki hétfőn nem jött dolgozni, késő délután fel akarta hívni a rendelőt, de ennél a bizonyos kliensnél kötött ki, és akkor ez a kollégánk döbbent rá, h vmi nincs rendben, egy másik vonalon felhívta a rendelőt és próbálta mindezt elmondani, miközben a hívást fogadó kolléganőnk szinte beszélni nem tudott a nevetéstől.... :))))))) Egyébként meg........... annnnnnyira megdöbbentőek ezek az idős nénik-bácsik...... pár napja bejött egy néni hozzám a rendelő egyik szobájába, leült..... Nagyon kis csini volt: kosztümben, befestett-karbantartott hajjal, élénken.... gondoltam, ő a fiatalabb generáció, kb. 60 körül lehet........ aztán megnéztem a kórlapját................ 1915-ben született!!!!!!!!!!!!!!!!! Meg is kérdeztem Tőle
|
Margit nénivel |
rögtön, h ez igaz-e..... mondta, h persze, mindjárt 100 éves........... egy csomót beszélgettem Vele....... mondta, h már elege van ebből a télből, h már fél éve csak síelni lehet, pedig Ő már menne golfozni is...... !!!!!!!!!!!!!!! És elmondta, h még van más szenvedélye is.... a tőzsdézés..... !!!!! csak 20 éve kezdte, de teljesen oda van érte...... mondtam neki, h a tőzsde nem nekem való, én mindig rettegek a veszteségektől....... erre mondta, h meg kell változnom, nem nagy cucc, Ő is 80 évesen kezdett tőzsdézni, de sosem érdekelte mennyit veszíthet, csak az, h mennyit nyerhet - és így sokat is nyer. ;) Mellesleg a néni, ha már nagyon unja a síelést, elmegy Afrikába safarira............. ;)))))) Hihetetlen!!!!!!!!!!!!
Máskülönben pedig az viszont egyre jobban zavar, h még mindig nem néz engem az emberek többsége többnek egy gimnazistánál........ az öreg nénik leginkább a következő szavakat használják rám (naponta legalább 12-szer): sweet, babygirl, cute, doll, adorable...... Egyik néni azt kérte, h had' simogathassa meg a hajamat.... Ma egy bácsi félrehívott, és suttogva közölte velem, h Ő aggódik értem, mert ebben az országban nem szabad gyerekeket dolgoztatni, és ebből bajom lehet........... A legszörnyűbb az, amikor az amerikai kollégák heccelnek öreg néniktől hallott jelzőkkel... pl.: Ildi, olyan adorable doll vagy, légyszi segíts már nekem ebben..... Ilyenkor mindig teljesen elfog a tanácstalanság......
|
Az öregotthon étkezője |
Múlt héten hétfőn Margit néni ismét meghívott minket (Ágó, Tama és én) a luxusöregotthonba vacsorázni. :) Olyan jó fej........ Nekik úgy van ott, h havonta be kell fizetni egy összeget, és utána azt "ehetik le" az étteremben........... és így, a hónap utolsó napjain kétségbeesve szokta hívni Ágót, h segítsen Neki, mert még egy csomó pénze van. és el fog veszni, ha nem használja fel......... ;) Múlt héten mi is besegítettünk. :) Végig "kellett" ennünk a menüt előételtől a desszertig..... Tama bárányt evett, én pedig lazacot.... :) Rossz dolgunk van, mi??? Margit néni mindig olyan történeteket mesél........ pl.: "Abban az időben 16 éves voltam és már nem is tudom kinek a menyasszonya éppen".... és ez csak a kezdet..... Margit néni egyébként erdélyi úri kisasszony... Tama este írt Margit néninek egy nagyon szép köszönőlevelet...... de sajnos Magdi néninek, egy másik magyar helyi néninek, küldte el, aki válaszában kifejezte értetlenkedését afölött, h Tama már többször is megköszönt olyan vacsorákat, amikről Neki fogalma sincs.......... Na és innentől már jön Bölényfalva - másnap mindezt már a rendelőben az egyik klienstől is visszahallottuk.... ;)))
|
Vers a vasárnapi istentiszteletről |
A rendelőből az egyik néninek - igazából még sok másiknak is - magyar volt a nagymamája. Ő maga már egy szót sem tud magyarul - soha nem is tudott - de azért mindig elmondja, h az Ő nagymamája...... Múlt héten el is hozott egy réges-régi fényképet a nagymamájáról, amint Kőbányai Sör-ös plakát előtt áll.
Másik kép a múlt hétről a Buffalo News címlapjáról: Jim, akinek Niagaránál az a borászata van, ahol Egri Bikavért is termel, és ahova meghívott minket ősszel. A képen Jim és a szőlőtőkék láthatóak. :)
Vasárnap voltunk abban az amerikai templomban, ahová csak nagyon ritkán járunk. Már régen voltunk, és örültünk, h ismét eljutottunk oda. :) Ez a gyülekezet már majdnem egy éve keresi az új lelkészt..... jelenleg nincs is lelkészük - különböző meghívott "előadók" tartják felváltva a vasárnapi istentiszteleteket. Most vasárnap ez éppen beugró szolgáló olyan igehirdetést tartott.............. én ilyet Amerikában még nem hallottam........ semmi kertelés, semmi cécó... bele a közepébe: "komolyan gondolod, h Istenhez akarsz tartozni - úgy értve, h az Ő akarata szerint élni - vagy csak szereted a gyülekezeti piknikeket?". Az egész igehirdetés erről szólt - kijózanítóan egyszerűen és tisztán......... Egy verset is felolvasott arról, h mitől óv minket Isten.