|
Óceánparti séta este |
Múlt hét szerdán bezárt a rendelő 1,5 hétre. :)) Tehát kicsit felszabadultunk...... de csak kicsit, mivel az iskola nagyban tombol.... így egy 11 napos nagy útra most nem tudtunk elszakadni; de egy hosszított hétvége belefért!!!! ;) Bár.... annnnnnyira hulla fáradtak vagyunk, h komolyan elgondolkoztunk azon, h nem megyünk sehová, csak alszunk 4-5 napig, meg úgyis esőt mondtak ezekre a napokra ott, ahová menni akartunk...... de végül elindultunk - azzal az elhatározással, h azért megpróbáljuk nem agyonfárasztani magunkat. Ennek az elhatározásnak már önmagában az a tény is ellenmondott, h kitűzött úti célunk 10 óra vezetésre volt tőlünk.... Tehát péntek reggel végül útnak indultunk. Cél: Ocean City, Maryland.
Szinte megállás nélkül vezettünk felváltva; így este 9 körül megérkeztünk. Ocean City egy nagy üdülőváros, amely egy hosszan elnyúló szigeten fekszik az Atlanti-Óceánban Delaware Állam mellett. Ezen a szigeten Maryland és Delaware közösen osztozik. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy az ember sétálgat keresztül a szigeten, és az egyik utca már hirtelen a másik államhoz tartozik. A
|
Assateague National Park |
mi szállásunk a delaware-i részen volt. Este megérkeztünk, berendezkedtünk a kis soros, előre lefoglalt motelba, majd pedig lesétáltunk az óceánpartra. A part körülbelül 100 méterre volt tőlünk: telihold volt, a parton egy fiatal csapat tábortüzet rakott. Nagyon szép volt a fények, felhők és víz találkozása. A parti séta után úgy döntöttünk, hogy kocsival kicsit körbenézünk Ocean Cityben. Elindultunk, és nagyon meglepődtünk: a térkép, amit a szállodában kaptunk, azt implikálta, h ez az egész sziget olyan kicsi, gyalogosan bejárható dolog.... De igazából a mi szállásunktól a sziget vége 16 km-re volt.....
|
Ocean City - parti sétány |
Szóval örültünk, h nem gyalog indultunk neki... Ahogyan mondtam, Ocean City egy üdülőváros, így főképpen szállodákból, szórakozóhelyekből, éttermekből és strandokból áll. Mivel már véget ért a szezon, nagyon nyugis volt az élet - de ennek csak örültünk. :))) Szóval még első este felderítettük kicsit a várost és kinéztünk a parti sétányra.
Másnap reggel visszamentünk a sziget csücskébe, ahol a sétány kezdődik. Kimentünk a kövekre, láttunk rákokat, megnéztük kívülről a vidámparkot. A látogatóközpontban kaptunk két ingyen jegyet a sétányon lévő, helyi életmentő-történetről szóló múzeumba, így oda is benéztünk. Vicces kis múzeum volt régi fa láb protézissel, cápa-
|
Reggel az óceánparton |
állkapcsokkal, kis akváriumokkal és halakkal, ezzel-azzal. :) Ezután tovább indultunk az arra a napra kitűzött fő programunkhoz: az Assateague National Park-hoz. :)))) Ez a "mi szigetünk" déli folytatásában található másik, hosszú szigeten található. A sziget elején vannak vízparti legelők, erdők, nagy homokos óceánpart, de ezeken túl, a sziget nagyobb részére csak speciális homokjáró autókkal lehet bemenni. Ennek a parknak a fő attrakciói a vadlovak, amelyek őshonosan és szabadon élnek itt. :))))) Kicsit izgultunk, hogy vajon láthatunk-e majd tényleg lovakat; de már rögtön a park elején odajött hozzánk kettő, a
|
Berlin |
háttérben pedig láttunk legelészni még többet!!! :)))) Ezek ilyen vastagabb szőrű pónik. :)) Ez is egy különleges, új élmény volt. Később sétáltunk a parkban a homokos parton, láttunk sokféle tengeri-herkentyű tetemet. A parttól kicsit beljebb volt egy sivatag-szerű rész, ahol elvileg kígyók és rókák élnek - örömünkre nem volt szerencsénk hozzájuk. :) A nemzeti parkban még elmentünk három rövidebb kirándulóútra: egy erdőbe és egy tóhoz vezettek. Láttunk egy nagy rákot a vízben. :) Menet közben még több helyen láttunk vadlovakat és őzeket is. :))) Nagyon szép volt ez a Nemzeti Park is. :)) És egyáltalán nem esett az eső!!!!! :))) Ezután visszamentünk Ocean Citybe a parti sétányra sétálgatni. Reggel kaptunk két kupont két ingyenes
|
Baltimore - Basilica |
adag karamellás pattogatott kukoricára....... reggel még viszolyogtam ettől a felvetéstől, de késő délutánra már annyira éhesek voltunk, hogy végtelenül jól esett - nem is volt annyira rossz.... :)) A sétányon sok ember mászkált, volt élet. A homokos parton volt egy nagy Halloween-labirintus különböző szörnyekkel. Ebben is bolyongtunk egy kicsit. :) Este megnéztük a Városházát és a Világítótornyot.
Másnap reggel még kinéztünk kicsit a partra: nagyon szép volt a napsütésben ébredő part; egy-két sétálókkal, a parti házakkal, és egy nagy lópatkó-rákkal a parton. :) Kicsit gyönyörködtünk
|
Baltimore - Kikötő |
mindebben, majd pedig tovább mentünk következő célállomásunkra: Berlinbe. :) Viccesek ezek az itteni kisvárosok az otthoni nagyvárosokról elnevezve: London, Hamburg, Berlin... minden van itt is. :) Biztos vagyok benne, hogy már nagyon sokan láttátok ezt a Berlint. Naaa??? és ha azt mondom Hale???? Itt forgatták az
Oltári nő című filmet. :)))) A filmben Hale-nak hívták a várost. :) És tényleg olyan!!! Főképpen egy - nagyon hangulatos - utcából álló falucska, ami még valamikor a múlt század elejéről maradhatott itt szinte érintetlenül. Szórólapon kaptunk egy kis térképet a film helyszíneiről. Felkerestük többek között a házat, ahol a filmben Julia Roberts lakott, a fodrászatot, az Atlantic Hotelt, a kisboltot. :) Az egyik itteni templomban voltunk istentiszteleten. :) Ezek után tovább indultunk Baltimore-ba.:)
|
Watkins Glen - State Park |
Baltimore-ban a városnézést a Basilica-nál kezdtük, majd a Mount Vernon történeti városrészben folytattuk: Music Hall, University of Baltimore, Képzőművészeti Egyetem - ez a rész alapvetően egy művésznegyed -, a történelmi Charles Street, Washington Emlékmű, Mount Vernon Tér. Láttuk a Főpályaudvart és még sok mindent. Végül lementünk a kikötőbe, ezt is körbe és keresztül sétáltuk. :). Közben besötétedett és a kivilágított kikötőt is szemügyre vettük. Este sétálgattunk még kicsit az olasz városnegyedben, megnéztük a Városházát, sok templomot, a Flag House-t, a Kereskedelmi
|
Úton hazafelé |
Központot, stadionokat, ezt-azt. :)) Este hulla fáradtan hazaindultunk;útközben megálltunk egyszer-kétszer aludni kicsit a kocsiban.
Reggel 8 körül már a Finger Lakes-hez értünk: ezek hosszú tavak, körülbelül három órára Buffalo-tól; sok szép nyaraló- és kirándulóhellyel. Megálltunk a Watkins Glen State Parknál. Innen több kirándulóút indult mélyen a sziklákba vájt folyó mentén, amelyet sűrűn megtörnek gyönyörű vízesések. Egyik helyen egy kis vízesés alatt kell átsétálni. :))) Szóval itt sétálgattunk-kirándulgattunk délelőtt: csodaszép volt és nem esett az eső! :) Miután végigjártunk két útvonalat, visszaindultunk Buffaloba. Az út innentől kis falvakon vitt keresztül: sok tehenet, lovat, bárányt és gazdaságot láttunk. Egy helyen beszorultunk egy kb. 5km/h-val haladó autó mögé, amin villógó táblára volt kiírva, h nem szabad megelőzni. :) Végül épségben hazaérkeztünk. :)
Nagyon hálásak vagyunk ezért a hosszú hétvégéért: a szép időért, helyekért és élményekért! :)
További fényképeket nézhettek minderről itt:
Ocean City és Baltimore
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése