|
White House |
|
Capitol |
Az indulás és körülményei: Talán onnan lehetne kezdeni, h a rendelő történetében eddig még nem látott dolog most bekövetkezett: a Doktorék bezárták a boltot több, mint egy hétre családi nyaralás véget!!!!!!!! :))))))) Tamának meg ugye most nyáron csak online kurzusa van - szóval kicsiny vakációnk szinte össze is állt ........ Kivéve azt, h nekem az áhított egy hét közepére ki van írva egy vizsga és egy olyan óra, amiből nem lehet hiányozni............ :(((( A vizsgát érintő tanár nagyon rendes volt, levizsgáztatott engem külön időben, a másik tanártól pedig, aki nem akart elengedni, megkérdeztem, h miért tartana július 3-án este órát (itt július 4 nagy nemzeti ünnep)........ erre azt mondta, h ez igaz........ és bejelentette, h július 3-án nem fog órát tartani......... :DDDD Szóval kaptunk egy extra hetet!!!!!!!! :))))))) Így egy hirtelen vizsga, gyors rendelő-zárás, nagy tervezgetés és pakolás után - a tervezetthez képest fél nappal később - csütörtök hajnalban, pár óra alvás után útnak indultunk. :)
1. nap: Washington, DC: Alig indultunk el, még fel sem fogtuk igazán, merre megyünk, amikor egy helyi
|
Folk Fest |
fekete maci rohant át közvetlenül előttünk az autópályán!!!!!!!! Erről sajnos nem készült kép.... valahogy nagyon hirtelen jött - nagyon hihetetlen!!! :))) Dél körül pedig megérkeztünk Washingtonba és megkezdtük városnéző sétánkat..... Először a Könyvtárat láttuk az előtte csordogáló szökőkúttal, majd pedig szembe találtuk magunkat a Capitol-val. :) Washingtonban a legtöbb épület és múzeum ingyen látogatható. Minket az idő nagyon behatárolt, így erősen szelektálnunk kellett.... A Capitol-ba mindenképpen szerettünk volna bemenni - nézelődésünket igazából itt kezdtük. Az előcsarnokban állt a Statue of Freedom, a Capitol tetején lévő szobor másolata. A Capitolon belül sok részbe be lehetett nézni kis sorban állás után. Mi a Senatus-t választottuk. Vicces volt ott ülni; látni és hallgatni a politikusok beszédét, látni a "parlament ülését". :) A Capitolból kijőve a Golden Triangle-n sétáltunk végig. Ez egy nagyobb háromszög a belvárosban, amire felfűződnek a legjelentősebb épületek, például a White House, a Supreme Court, az Old Post Office, a
Treasury, a World Bank, a Washington Monument, és a Bureau of Engraving and Printing.
|
Szállás |
Még megnéztük a tavat is a Thomas Jefferson Emlékművel, majd pedig elérkeztünk a National Air-Space Múzeumhoz, ahol űrhajókat, repülőket, repülés-történeti tárgyakat lehetett nézegetni. Sétánkat a Smithsonien Institution szabadtéri kiállításán fejeztük be, ahol az évente megrendezésre kerülő Folk Festival éppen akkor "zajlott". Ennek a rendezvénynek idén Magyarország volt a díszvendége!!!!!!!! :))) Így a környék természetesen magyar szóval, cserkészekkel, népviseletbe öltözött emberekkel volt tele. Összefutottunk néhány kedves ismerősünkkel; Zorával, és azzal a leányzóval, akinek pár hónapja New Brunswickban voltunk a konfirmációján (anyukája egyébként ennek a magyar
|
Shenandoah National Park |
fesztiválnak a főszervezője). Lehetett látni jurtát, típus falusi házat, volt piac, kézműveskedés, Budapest
Bisztró és táncbemutató minden mennyiségben. :) Washingtonból továbbindulva ránéztünk a Pentagonra, majd pedig Frederickburgban egy előre kinézett és lefoglalt olyan igazi amerikai útszéli motelsorban szálltunk
meg.
2. nap: Shenandoah National Park: Már lessan egy éve itt vagyunk (leírni is félelmetes), de még nem voltunk egyetlen nemzeti parkban sem, pedig ez az, ami egy ilyen hosszabb ittlétnél nem hagyható ki.... Utána néztünk, hogyan működnek ezek, és találtunk egy éves kocsi jegyet, amely bármennyi belépésre feljogosít az összes nemzeti parkba. Gyors számítással kijött, h már ezen az egy úton is "behozza" az árát. A Shenandoah volt az első nemzeti park, amit meglátogattunk. Nagy részén átvezettünk a Skyline Drive-n, a parkot keresztülszelő úton, kicsit sétálgattunk az erdőben, gyönyörködtünk a tájban, ellátogattunk agy barlanghoz és voltunk Safariban!!!!!!!!!! :)))))) Ebben nem teljesen őshonos állatok voltak..... így történhetett, hogy kengurut simogattam és egy zebra benézett az
|
Safari |
ablakon. :) Estefelé tovább indulunk délre, éjjel aludtunk pár órát a kocsiban. Ez volt az első olyan utunk, amikor már felváltva tudtunk vezetniiiiiiiiiii!!!!!!!!!!!!! :))))))) Igen, én is, órákat autópályán, úgy, h Tama aludt közben!!!!!!!!!!!!!!! :)))))) Ennek annnyira örültem!!!!!!!! :)))))) Ez pár hónapja még teljesen elképzelhetetlennek tűnt.......... és ez volt igazából a célkitűzésem, h majd Floridába menet...... :))) Persze azért egy-egy intenzív nap után egyikünk sem tudott éjszaka vezetni, néha meg kellett állnunk...... de azért sokkal jobban tudunk már így haladni, mintha csak Tama vezetett volna egyedül.
|
St. Augustin |
3. nap: Esküvő és St. Augustin: Reggelre Jacksonville körül találtuk magunkat. Gyorsan kerestünk eg
|
Daytona Beach |
y bevásárlóközpontot, ahol volt wifi...... De sajnos valahogy a kütyüm nem vette az élő közvetítést.......... :(((((((( Még a volt a jó, h pár méterrel odább volt egy szálloda, ahol nagyon kedvesen beengedtek minket a számítógépes szobába, amikor elmondtuk, mi a problémánk......... És onnan nézhettük Tamás és Réka esküvőjét!!!!!!!!!!!! :)))) Nagyon örültünk, h így kicsit mi is ott lehettünk. :))) Köszönjük. :) Jó volt látni Őket, Titeket, a Templomot..... Délelőtt tovább haladtunk. Következő állomásunk St. Augustine volt. Ez az Egyesült Államok legrégebbi városa. Igazi spanyol kisváros. Komolyan, simán lehetne Európában is. Nagyon sok részét nagyon jól megőrizték. Annnnnnyira hangulatos volt a kis utcákkal, régi táblákkal és házakkal, néhány beöltözött emberrel, szökőkutakkal, zenékkel, nyüzsivel, bazárokkal, lovaskocsikkal. :)))) Bolyongtunk kicsit az óvárosi részben, kisétáltunk a partra az erőd romjaihoz, a kikötőhöz, láttuk a régi iskola épületét, egy szép kertet, majd pedig elmentünk a régi fogdához és bolthoz is. :) Ez a városka mindkettőnknek nagyon nagyon tetszett. :)) Délután még eléggé messze voltunk Miami-tól, ahová aznap estére meg kellett érkeznünk........... Tehát indultunk tovább............ Kicsit azért muszáj folt megállni strandolgatni............ a Daytona Beach lett a
|
Daytona Beach |
kiválasztott..... Utunk során ez volt az első strand-élményünk. :)))) Estére végül Miami-ba is megérkeztünk!!!!!! :)))))))) Ez valahogy úgy alakult ki, h amikor még korábban volt az a lelkésztalálkozó, ahova Tama elment, ott többek között összefutott a Miami-i magyar lelkésznővel, Évával. Akkor beszéltek arról, h mi tervezünk arrafelé menni. És éppen úgy alakult, h Éva pont most ment Magyarországra (mi szombaton érkeztünk, Ő vasárnap indult), és nagyon kedvesen befogadott minket a parókiára távollétében öt éjszakára!!!!!!!!!!!! :)))))) Tehát ismét csodálatos módon kaptunk szállást egy ilyen szempontból lehetetlennek tűnő helyen!!! :)))) Időközben pedig nagyon sok ismeretségi szál felgördült köztünk és Éva között. Mindig arra jövünk rá, h a világ tényleg kicsi. :)
4. nap: Istentisztelet, ebéd és Miami Beach: Éva felkérte Tamát a vasárnapi istentisztelet
|
Asztaltársaság |
megtartására!!!!!!!!!!! :)))) Ez is annnyira hihetetlen........... de így volt..... (Tama nagyon izgult, de igazából ezt tényleg nem lehetett úgy felfogni....). Tama ez alapján az ige alapján hirdette Miamiban Isten igéjét: "Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, higgyetek Istenben és higgyetek énbennem" - és Jn. 14 további részei. :) Sajnos nem tudtam képet készíteni............. :(((((((( Egyébként maroknyian voltunk; körülbelül 10-en. Valahogy olyan újszerű élmény volt Tamát szószékről hallgatni.... Minden vasárnap gyülekezeti ebéd van a templomkertben lévő Kossuth teremben. Erre nem csak a templomba-járók jönnek; ez inkább olyan magyar-találkozó. Nagyon kedvesen invitáltak minket is. És ez hihetetlen volt:
|
Magyar templom - Miami |
egy eklektikus bálteremmé kipingált terem Szécsi Pál!!!!! és Máté Péter!!!!!!!!! számokkal............ nem akartam elhinnni.............. de hát ez is igaz volt...... ;) Jó volt találkozni, beszélgetni, ismerkedni emberekkel. ezek a találkozások..... valahogy külön kincsesládát képeznek ebben az egész, hosszú, nagy utazásban. :) Ebéd után indult Éva repülője, mi pedig lementünk Miami Beach-re: fürödgettünk, úszkáltunk, napoztuk. :))) Estefelé sétálgattunk a beach menti Art Deco negyedben. Ennek is volt egy külön hangulata a híres klubokkal, a "kimilyenkocsivalmegybulizni"-val, a zenékkel. Ezután visszaindultunk a parókiára. Külön fűszere még a dolognak, hogy a parókia a Little Havanna (tehát a kubai negyed) közepén van........ :)))) Tehát a környéken a legtöbb felirat, a legtöbb szó az utcán és a boltokban; spanyol....... Hogy fokozzuk a dolgokat, a kocsiban a rádiót spanyol adóra állítottuk...... :))) Egyébként pedig a negyeden kívül is nagyon sokan beszélnek Miamiban spanyolul....
5. nap: Everglades National Park: Hétfőn az Everglades-ben folytatódott a nemzeti parkos látogatásunk. :) Ez egy olyan hely, ahol főképpen krokodilok élnek szabadon, de mellettük még párducot és
|
Everglades - az ott egy krokodil |
|
Miami este |
kígyókat is lehet látni, illetve hihetetlenül gazdag madárállománya van. A kígyóktól nagyon tartottam, de végül eggyel sem találkoztunk!!!!!! :)))) Viszont már az első tanösvényen megjelent két krokodil!!!!!!! :)))) Az egyik a vízben úszott, a másik pedig az út mentén pihengetett....... :)))) Nagyon örültünk, h láthattunk élőben kettőt, mert mindenki azt mondta, h ilyenkor nehéz rájuk találni, főleg október és március között láthatóak...... Még láttunk madarakat, egy nagy és egy kicsi teknőcöt. :)))) Everglades egyébként - ahogyan az az élővilágból is sejthető - egy nagy mocsaras-lápos vidék. Ezt úgy értem, h tényleg nagyon nagy!!! :) Este bementünk Miami belvárosába nézelődni. Láttuk a Freedom Tower-t, sétálgattunk a Bayfront Parkban és a Pier 5-ön. Ez utóbbi egy központi nyüzsi bárokkal, fényekkel, emberekkel. :) Kisétálva erre a mólóra nagyon szép rálátás nyílt visszafelé a városra.
6. nap: Miami belváros és Miami Beach: Ez a nap nagyon esősen indult.......... Igaz, ebben az időszakban a gyors viharok mindennaposak voltak (alapvetően nagy meleg, napsütés, majd gyors, meleg zápor és újból napsütés), de ezen a napon reggel valahogy elhúzódott az eső.... A belvárosban
|
Miami Beach |
sétálgattunk; megnéztük nappal, amit este és azt, amit este nem :). Mentünk néhány kört a magas metróval is: ez magasra emelt pályán futkározik körbe Miamiban. Lehet róla nézelődni. :) Sétáltunk a parton, egy trópusi kertben. Délután ismét strandolgattunk és sétáltunk a part menti sétányokon. :) Igyekeztünk hamar lezárni ezt a napot, mert nagyjából sejtettük, mi vár ránk másnap.............
7. nap: Key West és a Mexikói-öböl: Hajnali fél 5-kor indultunk Key West-re....... A Keys szigetcsoport Florida déli részétől indul és egészen hosszan elnyúlik; bele a Mexikói-öbölbe. :) A szigeteken egy hosszú híd vezet keresztül. A szigetcsoport utolsó tagja Key West. Ide mentünk ezen a napon. :) Azért siettünk, mert kuponokkal így-úgy beneveztük magunkat egy egész napost "Do It All" című programra, amely reggel 10-től dálután 4-ig tartott. Ez arról szólt, h hajóval kivittek minket az öbölbe, és egész nap lehetett mindenféle vízi tevékenységet űzni. Volt jetski, kneeboard, kayak, álló-evező, vízisí, szörf, közvetlenül felszín alatti "búvárkodás", banánhajó és csúszdák. Én legjobban a jetski-nek
|
Key West |
örültem. :) Most próbáltuk ki először - ahogyan a legtöbb más dolgot is. :))) A kneeboard is vicces volt: egy "deszkán" kellett tárdelni, ezerrel kapaszkodni, miközben húzott minket a motorcsónak. :))) A banánhajó pedig olyan volt, h egy erősebb gumicsónakra felültünk kb. 10-en, és azt húzta a motorcsónak. :)))))))) Sajnos ezekről túl sok képet nem tudtunk készíteni..... Ez az egész egy nagyon nagy élmény volt!!!!!! :))))) Külön öröm: amikor megtaláltam ezt a vizes dolgot interneten és megnéztem a regisztrációs lehetőségeket, azt "dobta a gép", hogy legközelebb szeptemberben van szabad hely..... Ennek ellenére azért felhívtam őket, h most vagyunk itt, nagyon nagyon szeretnénk..... stb.... és azt mondták, h "na jó"!!!!! :)))) És az egész végén, amikor a hajó indult vissza, jöttek a delfinek!!!!! :)))) Miután visszaértünk a partra, indulhatott a városnézés.Láttuk Hemingway házát, a világítótornyot, az USA legdélibb pontját néhány múzeumot, ilyen-olyan épületet, kikötőt. :) Számomra a legnagyobb élmény a sétálóutcákon való
|
Key West |
csellengés volt: az egymás melletti pubokból kiszűrődő élő zenék, a sok kókuszdió- és szivar- árus, a sétáló emberek - valahogy tényleg Kuba közelsége. :) Este elmentünk a Mallory Square-re a Sunset Celebration-re: minden este "megünneplik" a napnyugtát ezen a téren. Ez úgy "történik", hogy a legkülönbözőbb "művészek" egymás után "szórják a műsort". Láttunk egy férfit, aki elképesztő akrobatikus mutatványokat művelt, tűznyelőt, kb. 5 máter magasságban egykerekezőt, zenészt... Valahol olyan kicsit középkori is volt ez az egész. A téren az egyik pubból pedig latin zene és utcabál vegyült mindebbe. :))) Egy ilyen rövid, egyszerű és passzív nap után este 10 kor beültünk a kocsiba azzal a tudattal, h még majdnem 4 óra vezetés áll előttünk...................... Elképzelhetetlennek tűnt....... Kezdetben úgy volt, h én vezetek elsőnek..... El is indultam...... de nagyon
|
Key West |
hamar szembesültem azzal, h valami nagyon nagy elterelés van Key West-en, ami nem igazán van kitáblázva....... ennek következtében egyszerűen nem találtam fel a hídra, az egyetlen kivezető útra....... valahogy minden utca egyirányú volt - rossz irányba....... Egyszer csak feltűnt az is, hogy villogva jön mögöttem egy rendőrautó - már elég sok ideje..... Hát lehúzódtam, megálltam............ Jött a kis elemlámpájával és kérdezte, h sztem miért állít meg. Fogggggalmam sem volt....... Erre azt válaszolta, h azért, mert egy balra kanyarnál nem húzódtam eléggé az egyirányú utca bal szélére............ Kb. azzal a fejjel néztem rá, h
|
Key West |
"örülök, h bekanyarodtam, kb. most vezetek életemben először ennyire önállón"..... Végül hangosan csak annyit mondtam, h azt hittem az utca két sávos........... erre ő nézett nagyon furin.... (kb. azért, h akkor miért a belső sávból kanyarodok balra...) rendes volt azért, menteni akarta a helyzetet... és megkérdezte, h New York államban milyen kanyarodásai szabály van........ hááááááááááát azt még sem mondhattam, h mit tudom én, nincs New York jogsim............ így inkább arra tereltem a szót, h elég béna ez az eltereléses kitáblázás, már egy csomó ideje nem találom a hidat............ Nagyon kedves volt; bünti nélkül továbbengedett útbaigazítással.......... :))))) Ennek ellenére nem találtam továbbra sem a hidat....... és bármilyen hihetetlen, egy óra már eltelt kóválygással........ szóval inkább felébresztettem Tamát, h nem tudom, hol vagyok......... Innentől Ő vezetett...... de még innentől is nehéz volt "hazatalálni"....... és valahogy innentől képszakadás....... én nagyon csúnyán elaludhattam..... nem tudom, Tama hogy volt képes hazavezetni és nem emlékszem, hogyan kerültem ki a kocsiból.......
|
Gainesville - utcakép :) |
8. nap: Sarasota, Tampa, Gainesville: Csütörtökön tovább indultunk Miamiból. Első megállóhelyünk Sarasota volt (idáig végig én vezettem, Tama aludt :)). Már sejthető volt, h az időnket nagyon be kell osztani..... Így először a Siesta Key Beach-re mentünk Sarasota-ban. Állítólag ez az USA legjobb, első számú beach-e.... Ez július 4-e volt, ami itt nagy nemzeti ünnep (Independence Day). A part nagyon csúnyán tele volt, a vízben pedig mozdulni sem lehetett..... Ennek ellenére azért örültünk, h belekóstoltunk ilyen tömeg-beach hangulatba is. Ezen kívül Sarasota-ban még egy régi spanyol házat néztünk meg - ami most múzeum - és az Art Múzeumot. Tampa-ban a Channelside sétányra mentünk, ahol koncerttel és tüzijátékkal ünnepeltek. Tovább indulva benéztünk Ybor Citybe, ami Tampa szélén egy mindenféle nemzettségből álló óváros sétánnyal, alacsony, kicsi üzletekkel és házakkal. Még ezen a napon meg kellett érkeznünk Gainesville-be.............. És
|
Atlanta - Play House |
következő nagy kalandunk valahol itt kezdődik........... Korábban leveleztem Steve-val (aki tudja, tudja) arról, hogy arra felé fogunk járni ebben az időben; nagyon örülnénk, ha tudnánk velük találkozni, és ha megoldható aludhatunk-e Náluk egy éjszakát útközben. Steve és Kim nagyon kedvesek és segítőkészek voltak: írták, h ekkor ők nem lesznek a közelben, de ettől függetlenül aludhatunk a házukban!!!!! :)))))) Steve megírta, hová rejti a kulcsot. :))))) ez már itt kezdett bizarr lenni....... És azt is, h van egy házőrző kutyájuk, de nem kell félni tőle........ később azért pontosított, h megoldotta, h mikor megyünk, a kutya ketrecben legyen........... ha nem gond, majd kicsit sétáltassam meg....... ez már még bizarrabbnak tűnt............. Este 10 után értünk arra a környékre, amelyhez Steve-ék lakcíme tartozott...... Igazából sötétben egy nagy dzsungelnek tűnt az az egész vidék..... és nagyon kellett keresni a házakat a rengetegben (Amerikában ;) )........ Egy ház felé nagy magabiztossággal elindultunk...... amikor már egy ideje eredménytelenül kerestük a kulcsot a megadott helyen, gyanú támadt bennünk............ valamelyik sövényben megtaláltuk a
|
Atlanta |
házszámot.......... ez még nem az volt............ Tovább kutakodtunk a sövényben, és megtaláltuk Steve-ék házszámát........ már csak a házat kellett keresni. :)))) Egy idő után meg lett az is........... de az egész valahogy nagyon fura volt........ égett a villany és ment a tévé - de azért még a kutya is ugatott....... a kulcs a "helyén" volt...... de valahogy furi volt az egész........ nézelődtünk az ablakon, h vajon az Ő képüket látjuk-e a falon és az asztalon.......... úgy tűnt, igen........ kinyitottuk az ajtót........ és akkor a kutya (aki ugye elvileg ketrecben van) rohant felénk........... :SSSSS Nem nagy kutyus........ de nagyon ugatott és morgott............ Nagyon nehezen bemerészkedtünk......... útközben már rájöttünk, h a kutyusnak szánt szalámit Miamiban felejtettük............... A kutyus azért morogva, ugatva, de félrevonult............. De azért nem vittem el sétálni........ :)
9. nap: Atlanta: Éjszaka a kutyus néha heves ugatásba kezdett...... Reggelre úgy tűnt, megbékélt: jött, dörgölőzött, nyalogatott, hagyta, h simogassam. Nagy lelkesen előszedtem a pórázát - erre még boldogabbnak tűnt - és elkezdtem feltenni rá........ már félig rajta volt, amikor hirtelen a szájába vette a kezem és a fogaival biztosította, h ne vegyem ki onnan.......... elég ijesztő volt (ez csak pár másodpercig tartott..... a kezem nem kezdett vérezni, de a fogak helye még látszik.......)........ nagyon nagyon megijedtem.......... és a pórázt sem
|
Great Smoky Mountaines - Skanzen |
tudtam leszedni róla.... - innentől megint morogni és ugatni kezdett....... megint nem vittem el sétálni a kutyus...... Írtam Steve-nek, h a kutya nem volt kint, de már rajta a póráz........
Gainesvilleből délelőtt továbbindultunk és Atlanta-ig meg sem álltunk. Atlanta Georgia Állam fővárosa, 1996-ban itt került megrendezésre a nyári Olimpia. Megnéztük az Olimpia Parkot, a Coca-Cola Múzeumot (ez innen "ered"), a CNN Towert, sétálgattunk a belvárosban. Útközben ismét utolért minket egy nagy vihar, így egy gyerek-kaszinóba menekültünk be...... Ez annyira meglepő volt: tényleg, gyerekek ott játszottak mindenféle géppel - természetesen a szülők vitték őket oda....... :S Erre a napra ismét előre kinézett és lefoglalt szállásunk volt Atlanta külvárosában. Bed and Breakfast-nak hirdette magát a hely........ mivel
|
Cherokee |
annyiba került, mint a reggeli nélküliek, ezt választottuk; gondoltuk eddigre ki fog ürülni a hűtőládánk...... még a visszaigazolásban is írták, h a reggeli benne van az árban....... Miután megérkeztünk és bejelentkeztünk, megkérdeztük, mikor, hol lesz a reggeli......... Válasz: "Ja, az már egy ideje nincs".......... :S
10. nap: Cherokee és a Great Smoky Mountains National Park: Erre a napra ismét egy nemzeti parkot terveztünk fő attrakciónak. Kicsit megszeppenve vettük tudomásul reggel, h még körülbelül 5 órányi vezetésre vagyunk a helyszíntől....... :S Elindultunk..... Utunk ekkor nem az autópályán vezetett, hanem egy kisebb úton, amely Georgia falvain vitt keresztül. Jó volt így kicsit nézelődni, rádöbbenni a nagy felfedezésre, h még mindig vannak ültetvények. :) Útközben láttunk egy nagy "tanyát", egy igazi farmot saját piaccal. Itt megálltunk nézelődni: annak ellenére, h úgy tűnt, a semmi közepén vagyunk, a parkoló és a piac szinte zsúfolásig tele volt; kisgyerekektől az idősekig mindenkivel. Örültünk, h végre találtunk reális áron gyümölcsöket és megkóstoltuk az ananászos fagyijukat
|
Great Smoky Mountaines |
és barackos pitéjüket is. :) Miután eleget nézelődtünk, folytattuk kis falusi utunk, amelyet hamarosan egy újabb megálló szakított meg: egy út menti yard sale. Ez olyasmi, hogy egy magánember kipakolja a garázs elé, ami már neki nem kell és azokat meg lehet vásárolni. Itt egy Tommy Hilfiger farmerszoknyához jutottam 25 centért. :))) Alig hagytuk el ezt a kirakodóvásárt, amikor hirtelen ránk tört az éhség........ ekkorra már tényleg kiürült a hűtőládánk, reggelit pedig ugye nem kaptunk..... így a következő faluban megálltunk a Piggyy Wiggy nevű boltnál és betértünk a mellette lévő Pizzázóba is. Ez egy igazi amerikai-falusi hely volt: a linóleumnak látszó burkolat igazából vékony ragasztószalagok sorozata volt, evőeszközt elfelejtettek hozni, az indián néni ott ült a mellettünk lévő asztalnál. :) Nagyon kedves (és finom) élmény volt az egész. :)
|
Great Smoky Mountains |
Ahogyan érezhetitek, nagyon lassan haladtunk........ de azért lassan közeledtünk a célállomáshoz. A Great Smoky Mountains National Park déli részén fekszik Cherokee, egy település egy indián rezervátumban. Indián vidéket is már nagyon régóta szerettünk volna meglátogatni, így nagyon örültünk annak, h ezt is sikerült útba ejtenünk. :))) Tényleg minden tele volt indián árusokkal, zenékkel, bódékkal, múzeumokkal, utcanevekkel, népviseletes emberekkel, indiánok által készített portékákkal. Itt sétálgattunk egy kicsit, majd végül megérkeztünk a Great Smoky Mountains National Parkba. Ahogyan neve is utal rá valamennyire, itt a hegyek szinte állandóan ködben és felhőben úsznak. Nagyon szép kilátások nyílnak ezekre a füstölgő hegyvonulatokra. Miközben délről észak-felé keresztülhajtottunk a parkon sok helyen megálltunk nézelődni, felsétáltunk a kilátóhoz, amely a nemzeti park legmagasabb pontja, és megtettünk egy másik kis sétaútvonalat is, amely egy kis vízeséshez vezetett. A parkból kiérve Gatlinburg és Pigeon Forge következett. Már este volt, mire ezekbe a városokba értünk - és a látvány megdöbbentő volt......: Gatlinburg egy igazi osztrák üdülőváros gót betűs kiírásokkal, német utcanevekkel, nagy fokú tisztasággal és rendezettséggel. Ez a város tele volt élettel: minden kivilágítva, az utcákon hömpölygő sokaság. Pigeon Forga pedig egy városnyi vidámpark volt megszámlálhatatlan óriáskerékkel, hullámvasúttal, minigolf-pályával, elvarázsolt házakkal, kaszinókkal. Ezen az este még elvánszorogtunk Cincinnati előteréig és ott egy benzinkútnál a kocsiban aludtunk.
|
Cincinnati - Planetárium |
11. nap: Cincinnati és Columbus: A Washington Park-tól indultunk, megnéztük ezt és a mellette lévő Music Hall-t, egy régi katolikus templomot, a belváros épületeit, a Fountain Square-t, a Stadiont, ahol éppen nagy meccsre készültek, a hidat, a folyópartot, a Riverside Music Hall-t, a Planetáriumot és egy kicsi kertvárost. Buffaloba való visszatérésünktől innentől már csak Columbus, Ohio fővárosa választott el minket. :) A programba itt a State House, a Bíróság, a Palace Theatre és a Capito Theatre, Columbus szobra és a City Hall fér bele. Végezetül a folyóparton sétálva ránéztünk a Columbus Múzeumra.
|
Calumbus - State House |
Nagy utazásunk valahol itt ért véget. Ahogyan láthattátok nagyon izgalmas, mozgalmas, ajándékokkal és kalandokkal teli nyaralásunk volt. Még mindig felfoghatatlan számunkra, h lehettünk ezeken a helyeken. Tényleg csak azt tudjuk mondani, h nagyon szépen köszönjük. :)
További képes ízelítőt itt találtok:
Florida
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése