2013. május 27., hétfő

Buffalo - kicsit másképpen

Lelkésztalálkozó
Lelkésztalálkozó
Csütörtökön egy néhány napig tartó Észak-Amerikai Magyar Lelkész Konferencia kezdődött a Niagara Vízesésnél. Elfoglaltságunknál fogva bizonyos volt, hogy csak egyikünk tud "odakukkantani" - így végül megállapodásunk szerint Tama volt a kiválasztott. :) Szóval, igazából Ő volt ott, én csak az Ő beszámolóját tolmácsolom.... Igazából mindenhonnan érkeztek lelkészek; 
Éváék nálunk
ismerősök ismerőse, pl. a melbournei lelkész, akik ugye ismer némelyeket az "újpesti" gyülekezetből, a New Brunswick-i lelkész, aki segített nekünk szállást találni, és még lehetne innen-onnan szemezgetni. :) És ott volt Zora is, az a kedves ismerősünk, akivel Pennsylvania-ban ismerkedtünk meg, majd pedig Chicago-ban viszontláttuk egymást. :))) Tama nagyon örült ezeknek a találkozásoknak, az ott-létnek. Szó volt róla, h Zora talán egyik este meglátogat minket, de ez végül nem így jött ki...... így sajnos Vele én nem tudtam "összefutni".... :(((
Buffalo :)

Képzeljétek el, most hétvégén vendégeink is voltak!!!!!!!!!! :)))) Emlékeztek még Évára, aki New Brunswick-ban befogadott minket?? És Gáborra, akivel szintén ott ismerkedtünk meg, aki ott éppen lelkész-ösztöndíjjal volt?? Ne, Gábornak most vasárnap volt a vizsga-prédikációja New Brunswickben, amire a szülei is ideutaztak. És Ők így, együtt, négyen (Éva és Gábor családja) eljöttek Niagara Vízesést nézni, és ennek kapcsán vasárnap este nálunk aludtak. :))) Nagyon örültünk Nekik!!! :))) Jó volt (újra) találkozni, kicsit együtt lenni. :)) Ez biztosan 
A séta
nagyon fárasztó lehetett Nekik; vasárnap késő éjjel érkeztek, és hétfő reggel már indultak is tovább - vissza New Brunswickbe...
Ma délután annnnnnnnnnnyira szép idő volt, hogy elmentünk sétálni. Tama az angolórái kapcsán kezdettől fogva többet járt és látott Buffalo-ból, mint én, és most elhivatottan azt a célt tűzte ki, hogy megkedvelteti velem Buffalo-t, mert vannak szép részei is. :))) Valahonnan van egy prospektusunk, ami 8 sétaútvonalat javasol Buffalo-ban. Ebből jártuk be ma az egyiket, ami a Delaware Park mentén vezet, majd pedig egy nagyon szép kertvárosi részen
A tó
keresztül két Frank Lloyd Wrigh-t épület és az Állatkert mellett. Ez után a Delaware Park másik részére mentünk, ahol egy hatalmas és nagyon szép tó van gyönyörű környezetben. :) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése