Hihetetlen történetek.....

Amikor New York-ból hazajöttünk nagyon örültem annak, hogy még van három hét szünetünk............ hát nem így történt..... 

Játékparti - na, hol a cica? :)

Igaz, a szilveszteri héten még ment a lazulás játékpartikkal, dumcsizásokkal.... 6-án, vasárnap este azonban kiderült, hogy hétfőn reggeltől mehetek önkénteskedni egy helyi-magyar szemész-rendelőbe, ahol, ha minden jól megy, májustól már szakmai gyakorlat keretében dolgozhatok is. :) 

Így ugye rögtön szembesültem azzal a ténnyel, hogy nem tudok oda eljutni, mert nem tudok vezetni........... és ez a tény azóta elég sok bonyodalmat okozott.... Szóval.... jelenleg futó nagy projektünk az, hogy vezetni tanulok (persze van jogsim és 8 éve balesetmentesen nem vezetek.....). 

A rendelőben érdekes, izgalmas, vicces és néha ijesztő történetekben volt részem az első héten...... Egyik bácsinak azt szerettem volna mondani, hogy jelenleg nincs üres szoba, kérem várjon a váróban.... ehelyett azonban azt mondtam, hogy várjon a WC-ben......... :)))))))))) A rendelőbe főleg idősek járnak... és mindenki hüledezve néz rám, amikor meglát, hogy mégis milyen, hogy egy "gyerek" machinál a szemével...... ráadásul Máté, aki betanítja nekem a feladatokat, még meg is lovagolja ezeket a helyzeteket.... :) 

Goffry-sütőben sült csirke

Tama egyik nap sütött csirkét goffry-sütőben.... 

Csütörtökön voltam Bostonban........... Ez elég .... nem is tudom, milyen történet.... Noémi, akit felhoztunk Buffaloba Corningból, ő csütörtökön végleg hazament. De ugye van egy élő macskája, amit mindenképpen haza szeretne vinni.... ez komoly előkészületeket igényel (mikrocsip beültetése, oltások, orvosi vizsgálat...) és persze repülőjegy a macskának. Miután Noémi mindennek hatszor utána nézet és kérdezett és minden légitársaságot végigtelefonált... és azt mondták neki az egyiknél, hogy vihet macskát, megvette a jegyet magának is és a cicának is. Majd ezek után szóltak neki, hogy a Buffalo-Boston belföldi járaton ő mégsem vihet, mert ő majd utána megy USA-n kívülre..... HIHETETLEN!!!!!!!!!! Szóval a macsekot el kellett juttatni hozzá valahogy Bostonba. Minket kért meg erre.... Úgyhogy én reggel a 7:45-ös géppel elrepültem Bostonba, délután 5-ig a reptéren vártam Noémire (ő későbbi géppel jött), elköszöntem tőle, kicsit vártunk együtt, ő felszállt a cicussal a transzatlanti járatra, én pedig kivártam, hogy este 8:45-kor visszajöhessek Buffaloba...... szóval nem sokat láttam Bostonból.... de egy napot ott töltöttem.... a cicával a váróteremben... :)

Megyek Bostonba a cicussal...

Péntek reggel halál kábultan ráébredtem arra, h nagyon gyorsan be kell jutnom egy korábban egyeztetett időpontra egy megbeszélésre abba a suliba, ahol január végén kezdenék, utána pedig a rendelőbe........ de ugye nem tudok vezetni......... Tama pedig egész nap itt, mellettünk, a másik iskolában dolgozott.... Fogalmam sem volt, mit csináljak.... Ezek a dolgok egymástól és tőlünk autóval autópályán kb. 15-20 percre lennének... megnéztem a helyi tömegközlekedést... úgy 1-1,5 óra..... :(((((((( Nem tudtam, mit csinálni... Máté reggel elvitt e rendelőbe, mert ő is itt lakik és ő is ment oda (ott már legalább egy dologban helyben voltam) és onnan buszoztam és metróztam az egyetemre és vissza oda....... Vicces volt, h legalább kipróbáltam a metrót is, meg a buszt is... csak annyira izgultam, mert nem volt elég időm, hogy rendesen megnézzem, merre és hogyan kell mennem és útközben rájöttem, h telefon sincs nálam..... a metróállomáson odajött hozzám egy hajléktalan és elmondta, hogy ne haragudjak, ne féljek, ő tőlem biztosan nem fog pénzt kérni, csak hagy igazíthasson útba, mert annyira rossz nézni, ahogyan én ott össze-vissza keringek.... :)))) miután meglett a metró és jó helyen 

Kb. ennyit láttam Bostonból... 

leszálltam róla, akkor szembesültem vele, hogy magamnak onnantól csak annyit írtam fel, hogy onnan már csak 3 perc séta a suli...... de merre??????? melyik irányba????? Elkezdtem kérdezősködni... senki sem tudta... Azt már korábban megtanultam, h az afroamerikaiak általában segítőkészebbek, mint a többiek.... nagy örömömre éppen jött egy, öltönyben. Megkérdeztem őt... sajnos nem tudta, de azt mondta, ő egy utcára onnan, egy másik egyetemen tanít, menjek vele és az irodájában megnézzük számítógépen. És tényleg nagyon kedvesen segített, nyomtatott nekem térképet is. Kiderült, hogy ő pár éve jött Kenyából, még mindig ő is erősen törte az angolt, és elmesélte, h neki is milyen nehéz volt az elején tájékozódni itt. Végül mondta, hogy ő megérti, ha nem akarok így idegen autóba beszállni, de ő szívesen elvisz oda, tényleg oda... végül tényleg nemet mondtam, tényleg csak 3 perc sétára volt a suli. Igen, végül megtaláltam. :)))) De igazából végig a hajamat téptem, h hogy lehettem annyira hülye, h a Tama lassan 4 éve mondogatja, hogy vezessek többet és én mindig csak a kifogásokat kerestem, és most itt szívok.......... :((((((((((( 

Hááááát.... ez a bejegyzés... igazából az elmúlt hetünk, kezd egy pszichogén fugához hasonlítani (amikor valaki elindul, csak megy össze-vissza napokig, mindenki keresi aggódik érte, végül megtalálják egy teljesen váratlan helyen, valahol nagyon messze, és az ember nem emlékszik semmire sem.....).... de hát most ez van. ;)