Új kezdetek...

Húúúúúúúúú.... ez izgi volt....:

Ugye úgy volt, h nekem már "csak" a TOEFL hiányzik ahhoz, h elkezdjem azt a sulit (Medaille), amire eredetileg pályáztunk, és így a pszichó mesterképzést.. Amikor decemberben megtudtam, hogy megvan a TOEFL, bementem a suliba, vittem a TOEFL eredményt, és kértem, h akkor intézzük el a papírdolgokat, mert ugye mindjárt kezdődik a félév.... Erre a nő, akivel már régóta leveleztem, nézegeti a papírjaimat.... és egyszer csak közli velem, h egy fontos dolog (a WES) hiányzik még........... Teljesen elsápadtam..... ez egy kiértékelés, amit egy USA-beli hivatal tesz meg, arról szól, h a magyar jegyeimet átváltják USA eredményekre..... És iszonyat sokáig tart............. ráadásul ahhoz, h elinduljon, az otthoni iskolának kell küldenie hozzájuk pecsétes papírokat, meg nekem is....... és ugye a dec. 15 utáni időszak nem az, amikor otthon a dékánok könnyen elérhetőek......... De hogy milyen dühös is lettem..... Mert én otthon a suliból kaptam ingyen egy hivatalos iratot angolul arról, h milyen tárgyaim voltak, milyen jegyet kaptam rá és egy osztályzati rendszer magyarázatot hozzá, és megkérdeztem a Medaille-t, h ez jó-e nekik, mert akkor nem fizetnék nagyon sok pénzt a WES eljárásért, és megírták levélben, h ami van jó, nem kell más, azt elfogadták................... Természetesen, amikor közölték velem, h mégsem jó, az orruk alá toltam ezt a levelet, de erre azt mondták, h sajnálják, de nem kezdhetem el a sulit a WES nélkül, és h akkor talán szeptemberben............... Üvöltöttem már az igazgatóval is, de nem lett semmi eredménye........ Ezután Tama anyukája legalább egy hétig éjjel-nappal járkált otthon a volt sulimba, intézkedett, ment, telefonált.... Hihetetlen ügyesen elintézett és beszerzett mindent... és ekkor jöttek a nagy imák, h időben elérkezzenek a WES-hez..... a suli jan. 19-én kezdődik..... múlt hét elején kaptam egy e-mail a WES-től, h a legtöbb dolog beérkezett!!!!!!!!:)) de valami még hiányzik...........?????????????????????? Akkora agyidegsokkot kaptam (szép pszichológus szakszóval élve) ........ halvány ötletem sem volt arról, mi a franc hiányozhat.... ezerszer elolvastam a kért és küldött dokumentumok listáját.... és semmi...... minden megvolt sztem........ És a WES olyan, h nem lehet nekik sem telefonálni, e-mail-ezni sem szeretnek......... végül már minden helyi diákkal nézve, gondolkozva, ideglelések között arra jutottam, h a hülyék lehet, h azt hiszik az angolul kapott diplomámra, h az csak egy fordítás......... nagyon gyorsan elküldtem nekik a magyart is...... (Tényleg hála érte, h megvolt itt scannelt formában!!!!).... és tényleg azt hitték!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! De a lényeg az, h hiába érkezett be nekik péntekre minden....... innentől még 7 munkanap, amíg a szükséges értékelést megcsinálják...... és a suli 21-én kezdődik..... :(((( Nagyon ideges, szomorú, dühös, elkeseredett voltam.... Péter, az alapítvány alapítója többször felhívott egy kedves ügyintéző nőt közben telefonon, aki engem személyes találkozóra hívott. Tényleg kedves volt, de úgy tűnt, nem sikerül elintézni, h kezdhessek............... De végül igen!!!!!!!!!! :))))))))))) Szerda este kaptam egy levelet arról, h hajrá!!!! Elkezdhetem, de minél előbb legyen WES!!!!!!!!!!!! :))))))))))) Sóval elkezdtem. :)))) Szombaton volt az első órám. Még mindig nem tudom felfogni!!!!!!!!!! :)))))))))) Szerdán, amikor az értesítést kaptam, a Maiige-ben Isten nagyon szembesített hitetlenségemmel....... és olyan jó, h nem hitem szerint cselekedett...... 

Tegnap, vasárnap új templomban voltunk!!!!!!!!!!! :)))))))) A magyar gyülekezetbe jár egy Lídia nevű néni. Nagyon aranyos, sokat beszélgetünk Vele. Már régóta mondogatja, h Ő jár Grand Island-re is egy másik templomba, olyan szívesen elvinne minket oda. Most került erre sor. Nagyon kedvesen vasárnap reggelre, indulás előtt, meghívott minket a házába, h be tudja mutatni nekünk a férjét, Kálmán bácsit. Annyira hihetetlenek!!!! Kálmán bácsi egyszer, pár éve elesett a ház pincéjében a lépcsőn, és olyan rossz helyen ütötte be a fejét, hogy Parkinson-kórja lett, egyébként teljesen magatehetetlenné vált, kerekesszékben van, nem beszél, mindenben ellátásra szorul.... És előtte egy életerős, vidám, jó kiállású bácsi volt, láttuk a képeket is Róla. Amikor fiatal-magyar hangot hallott Tőlünk, könnyezni kezdett. Olyan aranyos!!! És Lídia annyira szereti, tiszteli, végtelenül gondját viseli. És Ő az a néni a gyülekezetben, aki minden vasárnap elmondja, hatalmas örömmel, h Isten annyira jó, és mindent provide-ol! :))) Látszik Rajta, h tényleg nagyon-nagyon "kapaszkodik" Istenbe. A hűtőjén lévő sok igés-cucc között nekem ez tetszett a legjobban: "Jó reggelt! Isten vagyok. Egész nap gondot fogok viselni rólad, és minden problémádról. Köszönöm, de ehhez nincs szükségem a Te segítségedre, úgyhogy csak nyugi! Élvezd a mai napot!" :))))))))

Szóval elmentünk Lídiával Grand Island-re egy templomba, amit magyar-sváb-németek alapítottak (nem értem még én sem...). És annnnnnnnnyira hálásak vagyunk ezért is!!!!!!!! Nagyon sok ember; minden korosztályból, hatalmas gyülekezeti házzal és élettel, színekkel, végtelenül igényes dicsőítő zenekarral, tiszta igehirdetéssel, és nagyon kedves emberekkel. Lídián kívül senkit sem ismertünk, de tényleg olyan volt, mintha valahova hazamentünk volna. Sok magyarral találkoztunk itt is, de azért ez egy amerikai gyüli alapvetően. A magyarok hihetetlenül kedvesek, befogadóak voltak velünk. Az egyik bácsi, György, még két kezével építette azt a templomot!!! Tamát a végén körbe is vezette mindenfelé. Mindnyájan mondták, h ugye megyünk még sokszor. :)) Nagyon nagyon szeretnénk!!!!
Tama szakot váltott, Ő most HR-t kezdett abban a suliban, ahol első félévben voltunk. Szóval most már nem vagyunk osztálytársak. ;) Tama nagyon szeretett volna valami jó angol nyelvtanfolyamra is járni most januártól, de úgy tűnt, h abban a csoportban, ami tényleg jó lenne neki, már nincs hely.... :((( De nagyon kedvesek voltak Vele, és múlt héten értesítették, h megürült hely, mehet!!!! :))) Most így heti 5-ször három órányi "nyelvsuliban" van, folytatja azt a munkát, ami első félévben volt, és esténként órái vannak a suliban.... Izgi féléve lesz.... 

Hihetetlen történetek.....

Amikor New York-ból hazajöttünk nagyon örültem annak, hogy még van három hét szünetünk............ hát nem így történt..... 

Játékparti - na, hol a cica? :)

Igaz, a szilveszteri héten még ment a lazulás játékpartikkal, dumcsizásokkal.... 6-án, vasárnap este azonban kiderült, hogy hétfőn reggeltől mehetek önkénteskedni egy helyi-magyar szemész-rendelőbe, ahol, ha minden jól megy, májustól már szakmai gyakorlat keretében dolgozhatok is. :) 

Így ugye rögtön szembesültem azzal a ténnyel, hogy nem tudok oda eljutni, mert nem tudok vezetni........... és ez a tény azóta elég sok bonyodalmat okozott.... Szóval.... jelenleg futó nagy projektünk az, hogy vezetni tanulok (persze van jogsim és 8 éve balesetmentesen nem vezetek.....). 

A rendelőben érdekes, izgalmas, vicces és néha ijesztő történetekben volt részem az első héten...... Egyik bácsinak azt szerettem volna mondani, hogy jelenleg nincs üres szoba, kérem várjon a váróban.... ehelyett azonban azt mondtam, hogy várjon a WC-ben......... :)))))))))) A rendelőbe főleg idősek járnak... és mindenki hüledezve néz rám, amikor meglát, hogy mégis milyen, hogy egy "gyerek" machinál a szemével...... ráadásul Máté, aki betanítja nekem a feladatokat, még meg is lovagolja ezeket a helyzeteket.... :) 

Goffry-sütőben sült csirke

Tama egyik nap sütött csirkét goffry-sütőben.... 

Csütörtökön voltam Bostonban........... Ez elég .... nem is tudom, milyen történet.... Noémi, akit felhoztunk Buffaloba Corningból, ő csütörtökön végleg hazament. De ugye van egy élő macskája, amit mindenképpen haza szeretne vinni.... ez komoly előkészületeket igényel (mikrocsip beültetése, oltások, orvosi vizsgálat...) és persze repülőjegy a macskának. Miután Noémi mindennek hatszor utána nézet és kérdezett és minden légitársaságot végigtelefonált... és azt mondták neki az egyiknél, hogy vihet macskát, megvette a jegyet magának is és a cicának is. Majd ezek után szóltak neki, hogy a Buffalo-Boston belföldi járaton ő mégsem vihet, mert ő majd utána megy USA-n kívülre..... HIHETETLEN!!!!!!!!!! Szóval a macsekot el kellett juttatni hozzá valahogy Bostonba. Minket kért meg erre.... Úgyhogy én reggel a 7:45-ös géppel elrepültem Bostonba, délután 5-ig a reptéren vártam Noémire (ő későbbi géppel jött), elköszöntem tőle, kicsit vártunk együtt, ő felszállt a cicussal a transzatlanti járatra, én pedig kivártam, hogy este 8:45-kor visszajöhessek Buffaloba...... szóval nem sokat láttam Bostonból.... de egy napot ott töltöttem.... a cicával a váróteremben... :)

Megyek Bostonba a cicussal...

Péntek reggel halál kábultan ráébredtem arra, h nagyon gyorsan be kell jutnom egy korábban egyeztetett időpontra egy megbeszélésre abba a suliba, ahol január végén kezdenék, utána pedig a rendelőbe........ de ugye nem tudok vezetni......... Tama pedig egész nap itt, mellettünk, a másik iskolában dolgozott.... Fogalmam sem volt, mit csináljak.... Ezek a dolgok egymástól és tőlünk autóval autópályán kb. 15-20 percre lennének... megnéztem a helyi tömegközlekedést... úgy 1-1,5 óra..... :(((((((( Nem tudtam, mit csinálni... Máté reggel elvitt e rendelőbe, mert ő is itt lakik és ő is ment oda (ott már legalább egy dologban helyben voltam) és onnan buszoztam és metróztam az egyetemre és vissza oda....... Vicces volt, h legalább kipróbáltam a metrót is, meg a buszt is... csak annyira izgultam, mert nem volt elég időm, hogy rendesen megnézzem, merre és hogyan kell mennem és útközben rájöttem, h telefon sincs nálam..... a metróállomáson odajött hozzám egy hajléktalan és elmondta, hogy ne haragudjak, ne féljek, ő tőlem biztosan nem fog pénzt kérni, csak hagy igazíthasson útba, mert annyira rossz nézni, ahogyan én ott össze-vissza keringek.... :)))) miután meglett a metró és jó helyen 

Kb. ennyit láttam Bostonból... 

leszálltam róla, akkor szembesültem vele, hogy magamnak onnantól csak annyit írtam fel, hogy onnan már csak 3 perc séta a suli...... de merre??????? melyik irányba????? Elkezdtem kérdezősködni... senki sem tudta... Azt már korábban megtanultam, h az afroamerikaiak általában segítőkészebbek, mint a többiek.... nagy örömömre éppen jött egy, öltönyben. Megkérdeztem őt... sajnos nem tudta, de azt mondta, ő egy utcára onnan, egy másik egyetemen tanít, menjek vele és az irodájában megnézzük számítógépen. És tényleg nagyon kedvesen segített, nyomtatott nekem térképet is. Kiderült, hogy ő pár éve jött Kenyából, még mindig ő is erősen törte az angolt, és elmesélte, h neki is milyen nehéz volt az elején tájékozódni itt. Végül mondta, hogy ő megérti, ha nem akarok így idegen autóba beszállni, de ő szívesen elvisz oda, tényleg oda... végül tényleg nemet mondtam, tényleg csak 3 perc sétára volt a suli. Igen, végül megtaláltam. :)))) De igazából végig a hajamat téptem, h hogy lehettem annyira hülye, h a Tama lassan 4 éve mondogatja, hogy vezessek többet és én mindig csak a kifogásokat kerestem, és most itt szívok.......... :((((((((((( 

Hááááát.... ez a bejegyzés... igazából az elmúlt hetünk, kezd egy pszichogén fugához hasonlítani (amikor valaki elindul, csak megy össze-vissza napokig, mindenki keresi aggódik érte, végül megtalálják egy teljesen váratlan helyen, valahol nagyon messze, és az ember nem emlékszik semmire sem.....).... de hát most ez van. ;)

Karácsony New York-ban!!!!! :)))))))

Kilátás a szállásunkból

A Karácsony előtti napok nagyon egybefolyva, feladatoktól, tennivalóktól hemzsegve és meglepetésekkel tűzdelve teltek. Az iskolában némely tanárunktól, munkatársunktól aranyos, amerikai-fura ajándékokat kaptunk. A legijesztőbb egy vödörnyi mindenféle színű cukormázzal bevont pattogatott kukorica volt, a legfurcsább pedig az iskola védőnénijétől kapott egy csomag tisztasági betét.... 

A "libegő"

December 22-én reggel nagyon korán indultunk volna New Yorkba. Tama előre szaladt letisztítani a kocsit a hótól... majd hamarosan jött vissza azzal a hírrel, hogy nincsenek meg az ablaktörlőink.... Én is kimentem megnézni. Megtaláltam őket: tőből letépve és szétszedve ott hevertek az autó körül..... Nem akartam elhinni, hogy ekkora vadbarmok is léteznek..... Hihetetlenül dühös lettem.... Persze esett a hó, meg egyébként sem lehet télen ablaktörlő nélkül elindulni.... A hótól alig látva valamit, elgurultunk egy közeli autószerelőhöz, de természetesen nem volt nekik. Egyébként nagyon kedvesek voltak, néhány helyet körbetelefonáltak nekünk és adtak egy címet, ahol biztosan lesz. Útközben még egy-két helyre benéztünk, felhívtuk a márkaszervizt is, de sehol sem volt. 

Central Park

Abban a bontóban, ahova küldtek minket, ott is csak egy darabot tudtak hirtelen leszedni valamelyik kocsiról.... Örültünk, hogy éppen a vezető-oldali; és sűrűn imádkozva rászántuk magunkat az indulásra... Még megálltunk a városban tankolni, pakolgattunk kicsit... Körülbelül egy sarokig jutottunk, még mindig kicsit pakolgatva, amikor megállt mellettünk egy rendőrkocsi, és szólt, hogy húzódjunk le az út menti parkolóban..... Elfelejtettem bekötni az övet a nagy ki-beszállás közepette...... Nagyon izgultunk, mert az idegen jogsik miatt is szoktak problémázni,  meg ugye ablaktörlőnk sem volt........ Ez utóbbin annyira izgultunk, hogy amikor a rendőr kérte Tamát, h húzza le az ablakot, ő bekapcsolta az egy ablaktörlőnket........... de ezt nem vette észre..... Elmondtuk, h sajnáljuk, külföldi diákok vagyunk..... És annnnnyira rendes volt, mondta, h ebben az államban kötelező az öv, erre figyeljünk, és elengedett minket!!!!!! :))) Útközben volt pár félelmetes hófúvás.... De végül is, tényleg hála érte, 22-én este egyben megérkeztünk New York-ba!!!! :)))))) Egy korábbi buffalo-i CTP-s diák ott lakik és dolgozik. 

Guggenheim Museum

Karácsonyra hazautazott Magyarországra és így mi az ő lakásában lakhattunk: egy stúdió-lakás a 10. emeleten pár méterre Manhatten közepétől, a Roosevel Island-on. :) Innentől kezdve a kocsi szinte "útban" van... nem nagyon tudtuk, hova tegyük..... Átvittük a szigetről a queens-i gettóba, ahol ingyen lehetett parkolni egy kamerázott utcában.......... és imádkoztunk, h majd legyen mivel visszajönnünk Buffaloba.... Még megvan!!!! :)))

Time Square

Brooklyn Bridge-ről: a Szabadságszobor és a város

Első nap viccesen arra ébredtünk, hogy hiába vagyunk karnyújtásnyira Manhattan-től, a mi szigetkénkről nem lehet átsétálni oda....... Csak úgy, ha átmegyünk a másik irányba, Queens-be és onnan át Manhattan-be (kb. mintha a Margiszigetről csak úgy lehetne Budára átjutni, hogy az ember előbb átsétál Pestre és onnan egy hosszú hídon Budára....). Ez - hogy kijussunk a szigetről - 2 órába telt.... Utána nagy városnézésbe kezdtünk. Első nap volt a Central Park, a Guggenheim Museum épülete, a Metropolitan épülete, a Rockefeller Center, a Broadway középső szakasza + Theatre District, Time Square. Estére hihetetlenül elfáradtunk, és ugye akkor jött a két órás 

Wall Street

kis sétácska át a szigetkénkre....... A térdem nagyon "bedurrant".... találtunk egy útszélen hagyott bevásárló-kocsit és abban hazatolt Tama. :) Viccesen nézhettünk ki...... 

Kínai negyed

Másnap reggel, 24-én első dolgunk volt venni egy 7 napos korlátlanul használható bérletet; mert metróval a szigetről két perc alatt át lehet jutni Manhattan-be.... Innentől könnyebb volt az élet!!! :) Ráadás "libegő" is van a Roosevelt Island-ról a belvárosba, ami a bérlettel használható, így azt is kipróbáltuk. :) Második napon Manhattan déli része volt terítéken: Brooklyn Bridge, a régi és az új World Trade Center, a Szabadságszobor távolról, a Wall Street, a kikötők (főleg a 17-es számú), a kínai negyed, és a City Hall. Este "otthon" Szenteste; meghitt, ünnepi vacsorával, fenyőággal, Ige-olvasással. 

Szentesténk

Szüleinkkel sajnos nem tudtunk 25-én és 26-án személyesen találkozni, ahogyan szoktunk, de szerettünk volna legalább skype-n kicsit velük lenni. Sajnos az épületben valami gond volt az internettel, sok lakásban nem volt.... A portán volt két közös használatú gép, ott próbálkoztunk, és így sikerült beszélni a szüleinkkel is!!!! :))))) Igaz, kisgyerekek végig ott sündörögtek körülöttünk, mivel ez a két gép volt az ő játszóterük.... 25-én 

Vasalóház

Manhattan középső részén nézegettük a kimaradt dolgokat. Először is, délelőtt 11-re Istentiszteletre mentünk az első helyi magyar református 

templomba!!!!! :)))) "Ez" már nagyon hiányzott.... olyan jó volt megérkezni oda; nyilván "idegen" hely volt, de valahogy mégis kicsit otthon éreztük magunkat. Volt Úrvacsora osztás is. A végén pedig nagy leülős karácsonyi szeretetvendégség. Nagyon aranyosan invitáltak minket is és olyan jó volt ott emberekkel beszélgetni, sok közös ismerőst felfedezni, látni mindenféle korosztályt. :) Délután elsétáltunk a St. Patrik katedrálishoz, a Vasalóházhoz, a Crysler Building-hez és az Empire State Building-hez (útközben még sok épület...), és a Grand Central Terminal-hoz. 

Grand Central Terminal

Következő napon Manhattan északi része felé vettük sz irányt: Columbia University, St. John katedrális, Riverside Church, kicsi Harlem, Central Park északi része, végül visszafelé a FAO Schwartz játékbolt. Kora este nagyon elkezdett havazni, ezért "haza" indultunk. Már a szigeten voltunk, a metró megállóban. Onnan még kb. 15 perc sétára volt a szállásunk. Éppen jött egy busz, ami nagyon ritkán jár arrafelé... Ekkorra már szakadt az eső. Tama mondta, hogy én gyorsan száljak fel rá, és menjek haza, Ő sétál... Gyorsan feldobott a buszra, az elindult......... Egyszer csak ráfordul a 

Crysler Building

hídra és indul át a gettóba.... már sötét volt, szakadt az eső, és nem voltam éppen jó helyen......... rohantam a buszvezetőhöz, elmondtam neki, hogy én a sziget végébe szerettem volna eljutni....... Ő nagyon megijedt, elmagyarázta, hogy az egy másik busz, amin vagyok más irányba megy, ahol nekem este már semmi keresnivalóm...... átérve a túloldalra, meglátta, hogy szemben éppen megy vissza egy busz.... és ez ugye nagyon ritkán történik meg........... vészfékezve megállt az én buszom, a vezető üvöltötte, hogy rohanjak át és a másik busszal mindenképpen menjek vissza..... én keresztülszaladtam sok sávon.... és a busz éppen becsukta az ajtaját és indult, amikor odaértem.... 

elkezdtem verni az ajtót.... megállt, felvett. Én voltam az egyetlen utas...... kérdezte, mit keresek ott, hová megyek... elmeséltem neki a kis történetet. Ezután elvitt a ház bejáratáig és szigorúan rám parancsolt, hogy azonnal menjek ha.... Mikor felértem a mi ajtónkhoz, ott állt Tama (nálam volt a kulcs) és kérdezte, hogy mi tartott eddig....... 

Metropolitan Múzeumban

Az első napokban nagyon gyönyörű, napsütéses, nem túl hideg, tökéletes városnéző időnk volt. :))) 27-n azonban már felváltva szakadt a hó és az eső.... Így múzeumnapot hirdettünk!!! :) New York-ban érdemes tudni, hogy sok múzeum "ajánlott áras". Ez azt jelenti, hogy ki van írva, mennyibe kerül (a legtöbben természetesen ezért az árért mennek be), de a látogató mondhatja azt, hogy ő most 1$-t (vagy akármennyit) tud most erre szánni. És bemegy ennyiért. Mi így voltunk 1-1$-ért a Metropolitan Múzeumban és a Natural History Múzeumban. A Metropolitan nagyon felfoghatatlan, hihetetlenül sokrétű, élmény volt. "Véletlenül" olyan alkotásokra bukkantunk, amelyekről nem is tudtuk, hogy ott vannak... szemezgetve: Van Gogh önarcképe és a Cypresses, Amor és Psyché (szobor), Monet-nek a Water Lily 

Natural History Múzeum

Pond-ja. Nekem nagyon tetszett az ausztrál és óceániai részleg.... innen származó műveket még nem nagyon láttam. Vicces volt bennük, hogy az ember azt hinné, hogy némely európai barlangrajzzal lehetnek egyidősek... de a kiírásból kiderül, hogy csak 30-50 évesek.... Mindezeken - és még sok máson - kívül volt időszakos ritka-hangszer kiállítás is. Telítődve a Metropolitan-ben, átsétáltunk a Central Park túlóldalán lévő Természettörténeti Múzeumba. Ez igazi játékos-gyerekes múzeum volt: sok, dekoratív kitömött állat, vízi világ, a nagy bálna, a a bolygók, indiánok, kínaiak... Voltunk a múzeum "planetáriumában" is; amiben nem a kupolába vetítettek, hanem a terem közepén lévő nagy, fordított kupolájába; azt kellett körbeállni, lefelé nézni. :) 

Óceánpart

Óceánpart

28-án, utolsó teljes New York-ban töltött napunkon kocsival lementünk az óceánpartra a Rockaway Beach-re. Ekkor ismét gyönyörű idő volt, nagyon csodálatos volt!!! :) Kagylót szedtünk, fényképezkedtünk, nézelődtünk. :) Először kicsit nehezen találtuk meg az óceánt....... előre kinéztük az utat, hogy elkerüljük a fizetős hidak és csatornák rengetegét..... sajnos azonban egyszer - nem sokkal a cél előtt - rossz irányba fordultunk.... nem tudtunk mit tenni, átmentünk egy fizetős hídon Brooklynba, mielőtt láttuk volna az óceánt......... Tama azonban még a kapu előtt megállt az úton.... hamarosan jött a rendőr vagy forgalomirányító, hogy mi van..... Elmondta Tama, hogy Ő nem akart átjönni, véletlenül volt...... rendőri felvezetés és forgalom-leállítás keretében visszafordulhattunk fizetés nélkül.... (több ilyen rendőri "útbanigazításban" is részünk volt ez alatt a hét alatt.... 

:) ) Végül meglett a part.... sok helyen még a friss Sandy-nyomok is láthatóak voltak... Ezt alapvetően kocsis napnak terveztük, így az út folytatódott Brooklyn-on keresztül, Manhattan körrel, kikötőkkel, Washington Bridge kereséssel. 

29-én délben nagyon nagy hálával, sok-sok élménnyel telve visszaindultunk. New York és Buffalo között van egy kis városka, Corning. Jelenleg ott él és dolgozik egyik korábbi CTP-s 

Corning - főtér

diáktársunk, Noémi, aki januárban végleg hazamegy, de sajnos pár hónapja egy balesetben péppé tört az autója... A terv az volt, hogy New York-ból hazafelé felvesszük Őt, elhozzuk Buffaloba és majd innen repül haza... Reggel sűrű pelyhekben ömlött a hó.... és ugye egyetlen ablaktörlőnk volt........... Így a Corningba vezető 4 órás utat 9 óra alatt tudtuk megtenni.... félelmetes volt: sötét, a hótól egyébként sem látszik semmi, az autópálya olyan havas, hogy erősen koncentrálva az előttünk járók nyomvonalaiban lehet csak menni, út mentén végig kocsik árokban, szalagkorláton, egymásban.... nagyon féltem.... Istennek tényleg hála, épségben érkeztünk meg Corningba. Noémi aranyosan, nagyon kedvesen várt minket, ott aludtunk. Reggel körülnéztünk a városban: nagyon hangulatos, egészen európai "vidék". Délután 5-re sikerült összepakolni sok bőröndöt, táskát, élő macskát, almot, számítógépet... stb. ;) Nagyon örültünk, h a hó már nem esett. Noémit elvittük a

Szilveszter

 Niagarához, egyik ismerőséhez, és késő este "haza" értünk. :) Másnap reggel nagy kimerülten ébredtünk rá, h Szilveszter van..... Zsófi átjött délután, beszámoltunk egymásnak Karácsonyainkról és "kitaláltuk" az estét.... Él Buffaloban egy velünk egyidős srác, András, aki még Magyarországon született, de körülbelül 5 éves kora óta itt van. Ő meghívott magához minket szilveszterezni; szóval összesen négyen voltunk. Este monopoliztunk; 11-körül pedig András elvitt minket a főtérre, ahol ilyenkor zenebona, színpad, éjfélvárás, visszaszámolás, tűzijáték van (valahol elhagytam a sapkám, azért van sál a fejemen.....). Ott éjféleztünk, utána Andrásnál pezsgőztünk és fél 3 körül hazataláltunk. 

Remélem érzitek: szünet van!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :)))))))))) 

Mi - New York-ban Karácsonykor :)

Nagyon hálásak vagyunk az elmúlt hétért. Hihetetlen, hogy így lehettünk New York-ban ennyi időt, pont Karácsonykor. Én adventkor szerettem volna menni (mivel a Karácsony eszembe sem jutott). Amikor kiderült, hogy helyi kötelezettségeink miatt az adventi időszakban sehova sem tudunk mozdulni, nagyon szomorú voltam.... egyik nap szomorkodva eszembe jutott, h akkor menjünk Karácsonykor; és Isten "intézett" nekünk szállást és mindent!!! Sokkal "nagyobb dolgot", mint amire eredetileg gondoltam volna..... :)

Nagyon sok kép készült... egy bővebb válogatást megtalálhattok itt:  https://picasaweb.google.com/115557940556554001795/KaracsonyNewYorkBan?authkey=Gv1sRgCLacwbO14YTLwwE