Ez is olyan hihetetlen történet.... Ugye két havi keresgélés után egy hónappal ezelőtt találtunk egy Toyota-t, ami az első olyan volt, amit el tudtunk volna képzelni. Mondtuk a kereskedőnek, hogy kell... és ezután egy iszonyatos kínszenvedés kezdődött: az eladó mindig azt mondta, hogy holnapra megteszi a szükséges dolgokat ahhoz, hogy tényleg megvehessük. Sajnos az a holnap sosem érkezett el. Azokban a hetekben itt nagy esők voltak, mi pedig szinte naponta bicikliztünk el hozzá, hogy mi újság...... Végül kicsit morcosan váltunk el, és mi persze szomorúak is voltunk, hogy hogy fogunk tudni itt így autót venni.... Én már letettem a hirdetések nézegetéséről, keresgélésről. Kicsit Tama lelkesedése is alább hagyott, de számomra még mindig hihetetlen módon legutóbbi hétvégén ismét nagy erővel vetette bele magát a keresgélésbe... Ezért is biciklizgettünk; pár embert felhívtunk és elgurultunk megnézni néhány kocsit.... a helyzet egyre lehangolóbbnak tűnt... Vasárnap Tama észrevett "helyi" netes hirdető oldalon egy jónak tűnőt. Gyorsan fel is hívta (egyébként nekem még mindig felfoghatatlan, hogy Tama hogy tud már angolul telefonálgatni, kérdezni autókról... stb. Sztem ügyes), és hétfő délután oda is "elkirándultunk". Ez már itt is "vidék" volt - de nagy örömünkre szép időt kaptunk hozzá. :) A család rendezettnek tűnt: 52 éves bácsi gondozza otthon feleségével idős anyukáját. Új kocsit vettek, a régit akarták eladni: 2004-es Hyundai Elantra. Első tulajdonostól, végig rendesen szervizelve. A kocsi az eddig látottakhoz képest mérhetetlenül normálisabbnak, kulturáltabbnak tűnt és az ár is olyan volt, amiben már nem is reménykedtünk (1500$ alatt!!!!). Mi érkeztünk elsőnek megnézni, és amíg ott voltunk mások is hívták az eladót. Kicsit izgultunk, hogy mi van, ha elkezd minket licitáltatni... de nem!!! :) Megtudtuk, hogy anyukája Németországból, apukája pedig Ukrajnából került ide. Anyukája némettanárként sok európai cserediáknak adott szállást a saját házukban, akiknek az eladó is sokszor segített ügyeket intézni. Mentünk próbakört az autóval, tetszett, mondtuk, hogy mi örülnénk neki. És hihetetlen!!!! Még ezek után behívott minket a házába, és két órán keresztül segített nekünk megkötni interneten keresztül a biztosítást, telefonálgatott a biztosítónak... stb. Végül a biztosítást így sikerült elintézni, de még hátra volt a regisztráció. És képzeljétek!!!! Felajánlotta, hogy másnap eljön értünk kocsival, elvisz regisztráltatni a kocsit, utána hazavisz magához, hogy onnan el tudjuk hozni a kocsit!!! Annyira örültünk ennek, ez is nagyon nagy segítség volt: nekünk biciklivel, iskola után kevés esélyünk lett volna bármit is elintézni. Elköszönéskor még beszaladt a házába és egy GPS-szel tért vissza. Kis egyszerű szerkezet, de ennek is örültünk. Azt mondta, neki már van sokkal jobb, ezt nem használja. És ez is Isten poénja volt.... mert ugye nemrég vettünk két telefont és mindkettőnél szempont volt, hogy legyen benne GPS. Ez okozta akkor a legnagyobb fejfáját a kiválasztás kapcsán.... és akkor csak így kapunk (még) egyet... :) És hazahoztuk a kocsit. :) Nagyon örülünk neki!!!! :) Igaz, szerelő még nem látta... de hát csak nem lesz nagy gond vele... 1,5 nap alatt minden elintéződött.
Ma (szerda) már tanítási szünet volt Thanksgiving miatt, de mi mentünk dolgozni, meg a Tutorunkkal is volt óránk... Tama munka előtt még gyorsan elvitte a kocsit tankolni és olajat cserélni.... és ekkor jött a legnehezebb dolog........ A parkolás a sulinál. Itt félév elején külön prospektusokat osztottak arról, hogy hol és mikor lehet parkolni, jellemzően a közelben nincs sok hely, csak kb. fél óra sétára és egy iskolabusz hordja a diákokat a parkolótól az épületig........ Mivel ma tanítási szünet volt, akadt hely az iskola mellett..... ki volt írva, hogy Mo-Thu (hétfőtől csütörtökig) nem lehet parkolni....... csak Tama összekeverte... azt hitte, hogy a Thu a kedd, ami egyébként Tu (rövidítések)......... így alakult, hogy első nap megbüntettek minket rossz helyen való parkolás miatt. Egyébként ezt úgy írom, hogy én sem tudom sosem a napokat!!! ;)
Hétfőig Thanksgiving-szünet van. Pénteken reggel megyünk Cleveland-be, vasárnap estig ott leszünk. Most lesz a Magyar Kongresszus, amin én is előadok. Nyilván most kezdem összerakni a diákat.............. Imáknak örülök! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése