2012. október 24., szerda

Megvannak a ruháim! :)

Sokan kérdeztétek és izgultatok. Köszönöm. Megkerültek a ruhák!!!! :)) Egyik szomszédunk, egy szintén magyar fiatal pár, szombaton elutazott 4 napra. Rohanva, sietve indultak, miközben még a leányzó leküldte a pincébe a srácot, hogy szedje össze a közös szárítóról a ruháikat, hogy ne hagyják ott napokig. Ő pedig férfiasan és sietősen minden ruhát összenyalábolt, amit ott látott, az enyémeket is. Ők ma jöttek vissza, és megkaptam a cuccaimat. :)
Ma annyira furcsa dolog történt..... A suliban vannak tutorok, akik mindenféle tantárgyból korrepetálják a diákokat. Egyikükkel mindketten megbeszéltük minden hétre egy órányi időpontot külön-külön, hogy az esszéinket átnézzük, meg gyakoroljuk a beszélgetést. Ma megyek a saját időpontomban.... és a nő (a tutor) néz rám, hogy mit keresek ott, hát őt felhívták délelőtt ebből a tutorközpontból, hogy én lemondtam, és éppen arra járt az én időpontomba egy srác, akinek segítségre volt szüksége, megígérte már neki (fél perccel érkezésem előtt), hogy akkor vele foglalkozik...................... Alig fogtam fel, mi van. Utána elég dühösen odamentem a tutor-központ vezetőjéhez, hogy ez mégis mi......... Azt mondta, hogy nagyon sajnálja, egyre többször fordul elő ilyen, főleg ilyenkor, a negyedéves vizsgák és beadandók heteiben........... És ennyi.....
Vannak kütyüink!!!!!! :))) Ugye írtam, hogy én milyet kapok... és tegnap megérkezett!!!!!! :)))) Nagy összmunka volt... Tama szülei intézték, Szenci Andris tesztelte, Máté (másik szomszédunk) anyukája pedig a tegnapi géppel hozta. Nem csak emiatt jött!!! ;) Mindenkinek köszönjük, nagyon tetszik! :) És képzeljétek........ Máté anyukájának elkeveredett a nagy bőröndje...... nincs meg.... állítólag ma este lehet, hogy megérkezik Buffalo-ba.... de tegnap véletlen Atlanta-ban kötött ki.... Az én kütyüm nem abban volt, hanem a kézipoggyászban...... de viszont sok fontos, pl. gyógyszer, abban van.... Reméljük, hamarosan előkerül..... Tamának is van kütyüje!!!! :) Ő eBay-en nézett ki egyet.... sajnos licitálós volt és a vége pont az egyik óránk idejére esett........ szóval hozott laptopot.... és mintha jegyzetelt volna.... ;) Az is nagyon nagyon jó, Ő is szereti. Ez tipikus Tama vásár volt: teljesen új okos-telefon, motorola, 53$-ért...... ;)
Ebben a házban nagyon meredek lépcsők vannak........... és annyit esem miattuk............. Múltkor húst sütöttem lent a konyhában. Amikor elkészült, fel akartam hozni a mi lakásunkba....... és sikerült hasra esnem a  tepsivel a lépcsőn............... és olyan furán........... hogy amikor felálltam, egy szelet hús volt a kezemben....... és pont akkor ért oda Vercsi, az egyik szomszédunk és Tama, mert valami nagy zajt hallottak, és szaladtak megnézni, mi történt.............. Vercsi kérdezte, hogy vagyok......... mondtam, hogy jól, csak meleg a husi.... azt javasolta, hogy akkor tegyem le.... :) 
Ma Tamával sétálgattunk kicsit a környéken.... Az utcák nagyon nagyon szépek, őszi falevelekkel teltek meg.


2012. október 21., vasárnap

Talcsi, utolsó, max, okt. 23, eltűnt

Plébánia-party
Múlt héten szombaton ismét össz-magyar diáktalálkozó volt itt a plébánián. Az elmúlt pár hétben néhányunknak volt szülinapja, így ez jó apropó volt. Háááááááááát.... izgik ezek a találkozók.... sok infó, gondolat, indulat, vicc, pletyka... stb..... 
Vasárnap tartottuk az utolsó istentiszteletet a magyar református templomban, mert ugye eladták...... Furcsa volt ez még nekünk is, pedig mi ugye nem rég óta vagyunk itt.... Folyt. köv. másik templomban. 
Utolsó istentisztelet
Eddigi legnagyobb megpróbáltatás......... arról kellett pszichó-esszét írni, hogy homoszexuális pár neveljen-e gyereket, milyen szülők, milyen hatása van a gyerekekre..... Itt ugye ez elég kényes téma, már elfogadott a házasságuk a presbiteriánus egyházban is, egyébként tisztelni kell őket nagyon... stb. És a tanár is nagyon mellettük van............ Háááááát.... azért mindezek ellenére sem bírtam a dolog mellett érvelni..... úgy voltam vele, hogy max erre nulla pontot kapok, de a félév során összesen 6 ilyen esszé van, a többi majd húz kicsit az átlagomon..... És képzeljétek!!!!!! :))) A tanár ráírta a dolgozatomra, hogy egyáltalán nem ért egyet velem, de nagyon szép munkát végeztem az érveléssel, és max pontot adott!!!! :))))
Október 23-a, cserkészek
Tamának szerettünk volna venni farmert és pulcsit. Nagyon kellett már.... Bementünk egy boltba, keresgéltünk, próbálgatott.... Találtunk megfelelő darabokat, megállapítottuk, hogy jó áron vannak, de azért még tanakodott Tama, hogy most erre költsünk-e... Eltuszkoltam a kasszához, ahol kiderült, hogy aznap minden féláron van! :) Így Tama is örült!!!! :) 
Október 23-a, mi
Ma, vasárnap október 23-i megemlékezés volt a Magyar Házban. Vicces, hogy életemben itt szerepeltem először "nemzeti műsorban"... Összesen körülbelül 60-an voltunk, főképpen idősebbek, akiknek az életében és idekerülésében nagy szerepet játszott '56. Így eléggé új, szokatlan, más hangulata volt ennek a "megszokott hosszú hétvégének" (persze itt nem hosszú hétvége). Sok néni mondott verset, kis cserkészek népdalokat énekeltek, mi (diákok) is készültünk műsorral, Tama is szavalt verset, nagyon sokan megdicsérték! :) Ünnepség után együtt vacsoráztunk, beszélgettünk, borozgattunk) A Magyar Ház közelében van egy Petőfi szobor is (tudom, h ez másik ünnep!). Ugye itt szabad "ittasan" vezetni........ de az, amikor az a bácsi, akivel a "pajtásai" azzal viccelődnek, hogy ha majd meghal, akkor ki kéne őt préselni, és még az ünnepség kezdete előtt nem tudom hányadik cognac-ot tölti magába és bőszen ajánlgatja nekünk, hogy majd este hazavisz minket kocsival.... hát... ez kicsit meredek... Végül mással jöttünk. :) Egyébként elég vicces egy bárpultnál iszogatni 70-90 éves bácsikkal. Ajánlom mindenkinek! :) 
Október 23-a

Amikor este hazaértünk, lementünk a pincébe, ahol a mosoda van, hogy összeszedjük a kiteregetett ruháinkat (amelyek nagy részben az én téli, kötött pulcsijaim voltak, amiket átmostam a hideg idő közeledte miatt.... Szóval egy elég komoly ruhaállomány). És NINCSENEK SEHOL!!!!!!!!!!!!! :((((((((((( El tudjátok képzelni??????? Nagyon felhúzott........ el sem tudom képzelni, hová tűnhettek, ki, miért tette el őket... stb. Most senki más nincs itthon a házból, így meg sem tudok kérdezni senkit, tud-e róluk valamit............. de elég ijesztő........ Nagyon nagyon remélem, hogy elő fognak kerülni a ruháim.... :((((

Egyébként.... határozottan alakul a hozzáállásom az itteni dolgokhoz...... Először ugye rögtön haza akartam menni... ez elég sokáig tartott.... az villanyozott fel egy kicsit, hogy megnéztem pár otthoni híradót, olvastam híreket, kaptam néhány otthoni helyzetet hétköznapi szinten bemutató levelet és akkor rájöttem, hogy lehet, h hálásnak kéne lennem azért, hogy itt vagyunk....... ez pár napig tartott.... utána rájöttem, h ettől itt még nem jobb.... és egyszer majd haza is kell menni...... Bocs.... még nem ragadt rám az itteni optimizmus, meg mosolyvilág, meg pozitív gondolkozás..... stb.



2012. október 11., csütörtök

Félreértések

Ma visszakaptuk azokat a dolgozatainkat, amelyeknek nem (vagy legalábbis mindketten másképpen) értettük a pontszámítását. Azt hittem, ha visszakapjuk, meg fogom érteni mi van.... de nem..... az enyémre ugyanis az volt rajta, hogy -8 +52/50...... ???????? Odamentem a tanárhoz, hogy most mi van, hány pontom van...... Mire megértettem, azt hiszem, mindketten leizzadtunk.... Szóval: összesen 4 db ilyen 60 pontos teszt lesz, maximum 200 pontot lehet összegyűjteni. Nekem most 52 van. A -8 azt jelenti, hogy 8 kérdésre (amikre nem válaszoltam) 0 pontot kaptam. Azért..... sztem érdekesen fejezik ki magukat....... mondjuk... ebben az esetben tényleg érdemesebb tippelni ott, ahol bizonytalan az ember...... Tama is kényelmesen a "léc" fölött van!!!! :))) Ő ugye angol és pszicho nélkül csinálja most angolul ezt a pszicho tárgyat...... Sztem szép Tőle!!!! És GRAT! :)
Húúúúúúú.... ma nagyon ki voltam merülve...... "munkahelyemen" így sikerült elkövetni az első nagy vicces  félreértősdit... és rögtön meg is duplázni..... Főnököm mondta, hova menjek el és mit intézzek el..... átjött, hogy a célszoba kapcsán az "employees only"-t (csak személyzet (részére) ) emlegeti...... nem nagyon gondolkoztam, hogy az mi lehet, megjegyeztem úgy, ahogyan hallottam... azt hittem valami olyasmi, mint a diákönkormányzat, vagy az épületfenntartás, vagy az emberi erőforrás.... szóval valami részleg-szerű...... elindultam...... amikor azt hittem, hogy a közelben vagyok, elkezdtem érdeklődni, merre van az "employees only"........................................................ amikor megláttam az ajtóra kiírva, leesett.......... Magamon mosolyogva mentem vissza az irodába, ahol vagyok.... munkatársam sajnálkozva jön oda hozzám, h van valami, amit még ott kell elintézni, ahonnan jövök......... nézek rá, majd elmondom neki, hogy sajnos csak nyáron megyek Magyarországra.................................................................... erre mondja, hogy csak az "employees only"-ra gondolt.......................... :))))))))))))))))))) Jól van na, fáradt voltam.....
Tama nagyon ügyesen megtalálja az egyetem körül, hogy mit kell helyrehozni, megcsinálni, elkezdte felmérni ezeket, meg a szükséges anyagokat...
Ezen a héten beindították a fűtést a házban, ahol lakunk........... hát.... minden kezdet nehéz........ miután kijött a szerelő megnézni miért nem melegítenek a radiátorok, hőmérséklet szempontjából semmi sem változott....... ellenben iszonyatosan hangosan elkezdett zúgni minden radiátor, meg remegni (a kazánnal lehetett valami nem túl jó...).... ez volt egész éjszaka...... reggel (amikor nénik-bácsik jöttek bibliaórára a gyülekezeti házba) tüntetőleg lementem pizsibe és szóltam az egyik "gondnok" néninek, hogy valami nagyon nincs rendben....... aranyos volt nagyon.... mondta, hogy aznap jön vissza a szerelő, és hátha..... és tényleg megjavította!!!! :) Most csend van és meleg!!!!! :))))
Képek: környéken sétálva innen-onnan......

2012. október 8., hétfő

Hosszú (?) hétvége?

Igen, ahogyan írtam, most van egy plusz napunk... de az időjárás nem túl kedvező... Így kinti programok most nem jöttek össze. De a Tanáraink gondoskodtak arról, hogy ne unatkozzunk... :) 




Voltunk itt a közelben egy aukciós házban. :) Vicces volt egy ilyet is megnézni. És vasárnap megint részt vettünk a magyar istentiszteleten. Ott annyira aranyos mindenki!!! :) És az is annyira jó, hogy Karcsi bácsiék itt laknak tőlünk pár utcányira és így tudnak minket hozni-vinni. Egyébként.... képzeljétek.... most eladják ezt a magyar templomot, mert a megmaradt maroknyi gyülekezet már nem bírja fenntartani... pedig mesélték, hogy "nem olyan régen" sokan konfirmáltak évente, gyülekezeti alkalmakra palacsintát 800-asával sütöttek... de most már kevesen vannak. Azért teljesen nem fog megszűnni... egy plébánia lehetőséget ad a vasárnapi istentiszteletek folytatására... novemberre már új helyen lesz.... 
Most hétvégén volt szülinapom is... és Tama olyan széppé tette!!!! :))) Sütött nagyon szép és finom túrós-barackos-ananászos tortát halloweenes gyertyával, meg pizzát és készített hihetetlenül jó zöldséglevest. :) Nagyon régóta keresgél neten számomra megfelelő "kütyüt"... mert ugye most nincs olyan okosabb "telefonom"... meg Neki sem... mert ugye az utolsó hetekben otthon történt ez-az..... És talált azt, úgy, olyat, ami nekem már régóta tetszett!!!! :))) Meglepő módon ez olcsóbb most (nyár óta) otthon, mint itt.... így Tama szülei fogják kiküldeni nekünk... :)) Remélem, hamarosan megérkezik. :) Egyébként nem telefon.. :) (képen ez van; Samsung Galaxy WiFi 4.2)

2012. október 5., péntek

Niagara Vízesés, Kanada, Vasárnapi Ebéd és Egy Sűrű Hét

Szombaton voltunk a Niagara Vízesésnél. Hozzánk nagyon közel van (kb. 20 km). Bár azért kocsi nélkül nehéz ide is eljutni.... de egyik szomszédunk, Vercsi, oda jár egyetemre. Szombaton reggeltől estig órája van,  és nagyon kedvesen elvitt minket reggel, és este hazafelé felvett. Szóval így egy csodálatos napunk lehetett ott!!!!! :))))) Kicsit izgultunk, mert mostanában már vannak nagyon csúnya, esős napok, de ezen a szombaton sütött a Nap, gyönyörű idő volt. Átsétáltunk Kanadába is. Onnan sokkal jobban látható, sokkal attraktívabb a vízesés. Egyébként két "részből" áll; van egy egyenes vízesés (az amerikai) és egy patkó alakú. Nagyon sok vízeséshez kapcsoló programon részt lehet venni: hajózás a vízesés "alá", innen-nézni, onnan-nézni, toronyból, hátulról, alulról nézni... Sanyáék szülinapi ajándékaként mi a kanadai oldalon mentünk le, szinte a tövéhez és mögé is besétálhattunk!!! :) Köszönjük! :))) Sztem ezek a legjobb helyek nézni. Az amerikai oldalra visszatérve még sok-sok sétálóhely adódik a környéken, ahol szintén körülnéztünk. Voltunk a Goat Islandon és mellette a Three Sisters Islandon. Ezek közvetlenül az "esés" előtt vannak, tehát a folyó fenti részét lehet megnézni. Este felé értünk jött Vercsi és Ági (mindketten itteni magyar diákok). Még kicsit együtt is sétálgattunk, és a zárás közeledte miatt ingyen felengedtek minket az amerikai oldalon a toronyba. :) Aznap este össz CTP-buli volt itt a "házban"... Ez napközben szerveződött meg, szóval itthon értesültünk róla. Sajnos azonban nagyon hullák voltunk, rengeteg feladattal a hátunkon, így nem tudtunk részt venni rajta....... de azért volt még más is rajtunk kívül, aki kihagyta.... Majd reméljük, legközelebb....
És rájöttünk, hogy első itt töltött hetünkön majdnem egy nagyon durva dolgot csináltunk...... majdnem átbicikliztünk csak úgy I20 és útlevél nélkül Kanadába...... ugye visszafelé ezek elég szükséges dolgok..... :S
Másnap, vasárnap, Péterhez, a CTP vezetőjéhez voltunk hivatalosak mindnyájan ebédre. Kb. 15-20-an gyűltünk össze. Ágo (aki a reptérre is értünk jött, és a munkát is ő intézte nekünk) ő főzött egyedül...... ez elég durva.... mondtuk mindnyájan, h legközelebb azért szóljon, mert együtt csak könnyebb.... Borjú-pöri, nokedli, túros gombóc és fehérbor volt a menü. Nagyon jól sikerül a délután. Sokat beszélgettünk. Képzeljétek, az egyik lány ugyan abból a faluból származik, ahonnan Makkai Márti, ismeri Őt. :))) Egy srác pedig Mezőkaszonyból, Kárpátaljáról jött... :)








Szóval... volt egy gyönyörű, hihetetlenül sűrű hétvégénk...... és mikor vasárnap este hulla fáradtan hazakeveredtünk, szembesültünk vele, hogy a hamarosan kezdődő héten mindenből írunk "ZH"-t és rengeteg leadandónk is van......... Levegőt nem kaptunk egész héten a tennivalóktól........ De tényleg nagy nagy hála érte, Isten átvitt rajta minket, túléltük! :))) Képzeljék, most kellett pszichóból először esszét leadnom..... nagyon izgultam, mi lesz... és ugye sok időm sem volt rá........ és max pontot kaptam!!!!!!!!!!! :)))))))) Ráírta a tanár, hogy nagyon nagyon jó!!!!! :)))) Olyan hálás vagyok érte! :) Viszont a másik pszichóból, amiből ezen a héten "ZH"-t írtunk, nem tudom, mi lesz....... a tanár sztem azt mondta, hogy 60 tesztkérdés van, de csak 50 pontot lehet elérni, a rossz válasz negatív pont, szóval 10-et kihagyhatunk.... én 52 kérdésre válaszoltam.... Tama (aki nem teljesen úgy értette a pontozást, ahogy én) minden kérdésre válaszolt..... A tanár pár nappal a dolgozat után megkérdezte tőlem, miért nem tippelgettem a többire.... Szóval most várjuk az eredményt.... még írunk 4-et.... egyikünknek valószínűleg majd taktikát kell váltania....
A fárasztó hét után, csütörtök este hazatérve, megnyugodva elkezdtünk főzni, filmet nézni, netezgetni.... aztán Tamának este eszébe jutott, h még lett volna pár angol órája az International Institutban..... :)
Most jó lesz, mert hétfőn és kedden itt iskolai szünet van!!!! :)))
Jajjjjj... és képzeljétek még mi van!!! :)) Évente szokott lenni Clevelandban Magyar Kongresszus és Magyar Bál.... és idén fogok ott előadni pszichó-témában!!!!!!! :))) Lehet magyarul... szóval úgy.... majd november végén (Thanksgiving). :)))
Egyébként.... nem nagyon unatkozunk.....