Andi pár napja szólt nekünk, hogy látott egy biciklit egy közeli boltban 15$-ért! :) Lelkesen elmentünk megnézni, szimpi volt, és jó volt belegondolni abba, hogy így két biciklink lehet, ami megkönnyíti a helyi intézni valókat. Előbb azért beszereztük a szükséges szerszámokat is hozzá, szombaton ezekkel tértünk vissza az üzletbe, kiderült, hogy könnyen használhatóvá lehet tenni, így nagy boldogan toltuk a pénztárhoz, ahol közölték velünk, hogy most már sajnos 20$. Kajlán visszakézből megkérdeztem a bácsit, hogy azért, mert megjavítottuk... nagyon morcos lett, és elismételte, hogy 20$... Végül is így is elhoztuk, és nagyon örülök neki, ez lett az enyém, ez is piros (mint Jénában) és országúti. :)
Szombat délután kerti-partyra voltunk hivatalosak minden itt lévő magyar CTP ösztöndíjas és valahogy ehhez kapcsolható diákkal, családdal, más magyarokkal és sok emberrel együtt. :) Nagyon sok emberrel megismerkedtünk, nagyon jó beszélgetések alakultak ki, nagyon jól sikerült az este és a délután. Számomra legérdekesebb az a magyar Bácsi volt, aki 50 évig volt vívóedző azon az egyetemen, ahová majd járni fogok januártól. :) És először találkoztunk Forgách Péterrel, a CTP vezetőjével. Egyébként ez Tominak (szomszédunk) búcsúestje volt, mert két év után - pár nap múlva - hazamegy.
Vasárnap volt Clevelandban a Nemtudom Hányadik Magyar Cserkésztalálkozó. Erre is hivatalosak voltunk mindnyájan. :) Végül mindenki befért valamelyik kocsiba és elindultunk. Vercsi és Bence, akikkel mi mentünk, nálunk aludtak és innen indultunk hajnalban. Rokonaik Clevelandban laknak; beköszöntünk hozzájuk. Bence keresztapukája, Laci bá' délelőtt saját, friss keverésű mojitóval fogadott minket, ami tömény, tömény, tömény szesz volt. Nagyon finom volt és kedves, jól esett mindnyájunknak... de eléggé megalapozta a nap hátralévő részét.
A cserkésztalálkozón vicces volt látni ennyi magyart együtt a világ végén (állítólag 1500-2000 fő). Szintén nagyon sok emberrel megismerkedtünk; randomszerűen az emberek jöttek-mentek és csak úgy órákig tartó beszélgetések alakultak ki. Azért hihetetlen élettörténetek vannak. Elég sok "56-os"-sal találkozunk... és megdöbbentő... És még én gondolom, hogy most nekünk nehéz. Hát, igazából az volt a nehéz: egyedül, nulla nyelvismerettel, semmivel, mindent és mindenkit örökre egyik napról a másikra hátrahagyva és teljesen új életet kezdeni. És csak egy út van: előre. És ez volt a nagy üzenet: nem hátrafelé kell tekintgetni, hanem előre, és csinálni a feladatokat. :)
Városnézésre most nem volt időnk. Hazafelé 5-en jöttünk egy kis bogárral... hihetetlenül sokat nevettünk és beszélgettünk. :)))) Vicces, hogy Balázs, aki mindent megjárt, nagyon vagány srác (volt disznóherélő, zsiguliban szállított disznókat, furcsa körülmények között asztaloskodott, érdekes járgányokat vezetett, és egyéb, nyomdafestéket nem bíró dolgokat művelt), teljesen odavan Tamától, és meghatódva mondja, hogy Őt becsüli a legjobban a társaságból, hogy így (a nyelvtudására gondol) ide mert jönni egyetemre...... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése